Napi evangélium
Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Lk 24,1-12olvasás...
2020. május 7. (csütörtök) 6:00
Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek. Nem mindnyájatokról mondom ezt, mert hiszen tudom, kiket választottam ki. De be kell teljesednie az Írásnak: "Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem. Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött." (Jn 13, 16-20).
2020. május 6. (szerda) 6:00
Abban az időben Jézus fennhangon hirdette: "Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött, s aki lát, azt látja, aki küldött. Világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van annak bírája, aki elvet és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon. Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak, és mit hirdessek. S tudom, hogy parancsa örök élet. Így amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta." (Jn 12, 44-50).
2020. május 5. (kedd) 6:00
A templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon csarnokában. A zsidók körülvették, és kérdezték tőle: "Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan." "Mondtam már nektek - felelte Jézus -, de nem hiszitek. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem. Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. A juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk." (Jn 10, 22-30).
2020. május 4. (hétfő) 14:38
2020. május 4. (hétfő) 9:35
Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától." (Jn 10,11-18).
2020. május 3. (vasárnap) 21:57
Május a Boldogságos Szűzanya hónapja. Naponta 17.30-kor elimádkozzuk a lorettói litániát. Buzdítok mindenkit, hogy ebben az időpontban otthonainkban is csatlakozzunk az imához és így köszöntsük együtt Égi Édesanyánkat kérve közbenjárását.
2020. május 3. (vasárnap) 21:52
Megjelent egyházközségünk elektronikus hírlevelének legújabb, immár 7. száma. Remélem, hogy a körülményekhez képest jó testi és lelki egészségnek örvend, és kiadványunk segítséget nyújt a lelki töltekezéshez, illetve lelki egészség megőrzéséhez. Május, a Boldogságos Szűzanya hónapja. Imádkozzuk közösen a litániát 17.30-kor. Feliratkozni név és ímélcím megadásával, "hírlevélre való feliratkozás" megjelöléssel a címen lehet. A legfrissebb szám INNEN tölthető le.
2020. április 25. (szombat) 20:56
Egy elektronikus hírlevelet szerkesztünk "Üzenet" címmel a járvány idején, melyet elküldünk mindazoknak, akik elküldik nevüket és email (drótposta) címüket a plébánia címére "hírlevélre való feliratkozás" megjelöléssel. Címünk: A kapott címeket csak erre használjuk, majd az utolsó hírlevél után töröljük.