Napi evangélium
Az én országom nem ebből a világból való. Jn 18,33b-37olvasás...
2020. május 4. (hétfő) 9:35
Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától." (Jn 10,11-18).
Érdekes ez az evangéliumi olvasmány. Első tekintetre úgy tűnik, mintha Jézus magáról beszélne, szinte igazolni szeretné küldetését hitetlen hallgatói előtt. Jó pásztorként mutatkozik be, aki életét is hajlandó adni juhaiért. De ha mélyebben belegondolunk Jézus szavaiba, akkor kitűnik, hogy tulajdonképpen mennyei Atyájáról beszél. Kifejti, hogy ismeri az Atyát, amint az Atya is ismeri Őt. Tanúságot tesz arról, hogy az Atya szereti Őt, amint Ő is szereti az Atyát. Végül arra utal, hogy jóllehet szabadon adja életét juhaiért, teszi ezt azért is, mert ez az Atya akarata. Mindaz, amit Jézus Atyjához való viszonyáról mond, átvitt értelemben ránk is vonatkozik, nekünk is hasonló módon kell viszonyulnunk mennyei Atyánkhoz.
Az mennyei Atya ismer bennünket és mi is ismerjük az Atyát. Kétségtelen, Isten ismer bennünket, hiszen Ő akarta, hogy létezzünk. De vajon ismerjük-e mi Őt? Mit kellene tudnunk tulajdonképpen Istenről? A választ erre a kérdésre megtaláljuk a Hiszekegyben. Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában. - A mi Istenünk nem gyenge, erőtlen isten, mint a pogányok istene, hanem erős Isten, mindenható Isten, a világmindenség és minden emberi életnek az ura. Megbízhatunk benne, van ereje, hogy megvédjen bennünket minden rossztól. Hiszek a mennynek és földnek Teremtőjében. – A mi Istenünk nem pogány mitológiai isten, aki messze távol a felhőkben élvezi boldogságát. A mi Istenünk leszállt közénk, "bepiszkolta kezét", amikor sárból formálta meg az embert. A mi Istenünk a tékozló fiú jóságos apja, aki magához öleli rongyokba öltözött fiát. Hiszek minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében. – A mi Istenünk nem elvont fogalom, hanem köztünk lakó Isten, együtt járja velünk pusztai zarándoklatunkat, mint valamikor Izrael népével.
Az mennyei Atya szeret bennünket és mi is szeretjük az Atyát. Kétségtelen, Isten szeret bennünket. Vajon szeretjük-e mi Őt? Miben mutatkozik meg az Atya iránti szeretetünk? A választ erre a kérdésre megtaláljuk keresztségi fogadalmunk szavaiban. Két szóban lehet összefoglalni: ellene mondunk a sátánnak és hiszünk Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában. Maga Jézus mondta, ha nem is ilyen szavakkal, de ilyen értelemben, hogy az Atya felénk támasztott igénye egyetlen egy: hinni Jézus Krisztusban.
Az mennyei Atya nekünk adja parancsait, mi pedig igyekszünk azok szerint élni. Ennél a pontnál visszatérünk Jézushoz. Ő mutatta meg, mit jelent engedelmeskedni az Atya akaratának. Mikor megkérdezték tőle, melyek a leglényegesebb parancsok, kettőbe tömörítette azokat: Isten és emberszeretet. Itt gondolhatunk arra, hogy milyen jó kereszténynek lenni. Isten nem kényszeríti ránk parancsolatok és törvények tömkelegét, megelégszik ezzel a kettővel. Köszönjük meg Jézusnak, hogy ilyennek mutatta meg mennyei Atyját, aki egyben a mi Atyánk is.