Abban az időben Jézus fennhangon hirdette: "Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött, s aki lát, azt látja, aki küldött. Világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van annak bírája, aki elvet és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon. Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak, és mit hirdessek. S tudom, hogy parancsa örök élet. Így amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta." (Jn 12, 44-50).

Furcsán kezdődik ez az evangélium. Azt olvassuk, hogy Jézus fennhangon hirdet. Más nyelveken ezt úgy fordítják, hogy hangosan felkiáltott. A horvátban: "Isus povika". Az olaszban: "Gesù allora gridò a gran voce". Nem ilyennek ismerjük Jézusunkat. Mi történik ebben az evangéliumban, hogy Jézus stílust váltott? Vizsgáljuk meg a helyzet elemeit.

Jézus fennhangon hirdet. Jézus nem szokott kiabálni. Ő maga vonatkoztatta magára Izajás prófétának az eljövendő Messiásra alkalmazott jellemrajzát, vagyis, hogy nem emeli fel hangját: "Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen elviszi az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a szigetek" (Iz 42, 1-4). Jézus most felemelte hangját. Kiáltott. Biztosan valami rendkívülit akart mondani. Vannak helyzetek, amikor kiáltani kell. Jézus ezúttal a legfontosabb üzenetet akarja közvetíteni: hogy higgyenek benne. Ezt nem magáért kiáltja világgá, hanem azokért, akiknek ezen múlik örök üdvösségük. Sajnos, néha mi is kicsit süketek vagyunk és nem halljuk meg Isten csendes hívó szavát, üzenetét, intelmét, néha még bátorítását sem, hanem belemerülünk kicsinységünkbe. Ilyenkor szükség van arra, hogy Jézus felemelje hangját és kiáltson: ez történhet a lelkiismeret útján, egy tragikus esemény által, esetleg a koronavírus révén. A kérdés elkerülhetetlen: mit üzen nekünk Isten a koronavírus által? Esetleg így is fogalmahatunk: "Mit kiáltott bele Isten ebbe a világba a koronavírus útján?"

Jézus szavai. Jézus magyarázza szavainak eredetét. Nemcsak saját szavait kiáltja hallgatói felé, hanem olyan szavakat mond, amelyek a mennyei Atya igazságát közvetítik. Jézusban Isten szólt, amint azt a Zsidókhoz írt levél szerzője kifejti: "Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz, ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette" (Zsid 1, 1-2). Jézus szavait megtaláljuk az evangéliumban. Az evangélium szavai Isten igéje, ezért nemcsak engedelmes lélekkel, hanem mély tisztelettel kell olvasnunk, vagy hallgatnunk azokat.

Jézus ítélete. Jézus a továbbiakban elmondja, hogy nem azért jött, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözítse azokat, akik hisznek benne. Szívet melengető szavak ezek. Minket sem akar elítélni. Hasznos megfigyelni, hogy Jézus ezt annyira fontosnak tartotta, hogy többször is megismételte nyilvános életében. A legismertebb eset a házasságtörésen ért asszony találkozása Jézussal. Amikor Jézus elutasította az asszonyt megkövezni akaró rosszindulatú embereket, megkérdezte tőle, hogy elítélte-e valaki. A nemleges válaszra Jézus is megerősítette, hogy ő sem ítéli el. Jézus nem ítél, mindenki saját magát ítéli meg, aki nem hallgat a szavára. Keresztény lelkiségünk egyik erőteljes hordozója Isten szava. Amikor Jézusnak jelentették, hogy anyja és testvérei keresik, Jézus rámutatott tanítványaira és ránk hagyott egy vigasztaló igazságot: mindaz, aki hallgatja az Ő szavát, az neki anyja és testvére. Kérjük a Boldogságos Szűz Máriát, hogy tanítson meg bennünket meghallgatni és életté váltani Jézus hozzánk intézett szavait.