Abban az időben Jézus így fejezte be a hegyi beszédet: A mennyek országába nem jut be mindenki, aki azt mondja nekem: "Uram! Uram!" Csak az, aki mennyei Atyám akaratát cselekszi. Azon a napon sokan mondják majd nekem: "Uram, Uram! Hát nem a te nevedben prófétáltunk? Nem a te nevedben űztük ki az ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát?" Én akkor kijelentem majd nekik, hogy nem ismertelek soha benneteket. Távozzatok színem elől, ti, gonosztevők! Mert mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak; az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte a hegyi beszédet. A népsokaság elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az ő írástudóik. (Mt 7,21-29)

Ez az evangélium igencsak összetett olvasmány. Első tekintetre úgy tűnik, mintha egy haragos, bosszankodó Jézus állna előttünk, aki már belefáradt a farizeusok és írástudók támadásaiba, de talán kiábrándult azok miatt is, akik nem hisznek szavainak, ezért szinte harciasan lendül előre. Jézus először azokat ostorozza, akik nem teljesítik mennyei Atyja akaratát. Jézus itt "Atyámat" mond, szinte védi az Atyát. Ez azt jelenti, hogy aki nem fogadja el Jézust, az nem fogadja el az Atyát sem. Majd azokat marasztalja el, akik ott sürgölődnek körülötte, de igazából nem hisznek se Őbenne, se az Atyában. Végül azokra szórja haragja nyilait, akik nem váltják tettekre a tanítását. Ezeket egyenesen balgáknak minősíti. Hol van ebben az evangéliumban az örömhír? Próbáljunk erre a kérdésre kerülő úton válaszolni. Jézus minden egyes csoporthoz intézett feddő szavai mögött meghúzódik egy pozitív jellemző vonás is, amelyről feltételezi, hogy tanítványaiban megvan. Ebből azt tudjuk kiolvasni, hogy Jézus nemcsak a rosszat látja bennünk, hanem a jót is. Vegyük szemügyre a jó tanítvány e három jellemvonását.

Jézus őszinte tanítványokat akar. Jézus egyszer azt nyilatkozta, hogy aki nem hajlandó elhagyni apját meg anyját, hogy Őt kövesse, akkor az maradjon otthon, mert nem alkalmas arra, hogy a tanítványa legyen. Jézus nem tűrte a meghasonlott szívű embereket. Határozottan kijelentette, hogy senki sem szolgálhat két úrnak. Jézus nem várta el, hogy tanítványai zsenik legyenek, átlagon felüli intelligenciával rendelkezzenek, különleges tehetségek ékesítsék őket. Jézus megelégedett egy kis csoport átlagemberrel, akik nagyjából halászok voltak, de megvolt bennük a jószándék és a józan észjárás. Jézus egy valamit maradéktalanul megkövetelt: az őszinteséget. Ezt kiolvashatjuk abból az evangéliumból is, amelyben elítéli azokat, akik a mások szemében látják a szálkát, de a sajátjukban nem veszik észre a gerendát. Hasonló módon elítélte a nagyképűsködő farizeust, aki erényeivel dicsekedett a templomban. A lelki élet nagymeseterei melegen ajánlották a mindennapi lelkiismeret vizsgálatot, ami tulajdonképpen őszinteségünk próbája. Itt van ennek az evangéliumnak örömteli üzenete: Jézus elítéli a kétszínűséget, de elismeri, hogy képesek vagyunk őszintéknek is lenni. Jézus megbízik bennünk.

Jézus bölcs tanítványokat akar. Ebben az evangéliumban az a bölcs ember, aki sziklára építi házát. A szikla ezúttal Jézus. Bölcs ember az, aki az evangélium igéire építi életét. Amikor azonban ilyen általánosan beszélünk evangéliumi igékről, felmerül a kérdés, melyek ezek az alapok? Jézus nagyon világosan és egyszerűen beszélt nagy igazságokról is. Ezúttal két igazságra hívja fel a figyelmünket: hogy higgyünk benne, mint Isten megtestesült Fiában, és higgyünk a mennyei Atyában, mindennek teremtőjében.

Jézus lelkes tanítványokat akar. Az evangéliumi beszámoló végén arról olvasunk, hogy a nép ámult Jézus tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók. A mondat érthetőbbé válik, ha az "ámult" szót behelyettesítjük a "lelkes" szóval. A nép lelkesen hallgatta Jézus szavait. A lelkesedés akkor jelentkezik, amikor azonosulunk egy igazsággal, amelyben magunkra ismerünk. Lelkesedéssel fogadhatunk egy eszmét, amelyről úgy érezzük, kifejezi a mi meggyőződésünket is. Lelkesedésünket felkeltheti egy személy, akitől elvárásaink beteljesülését várjuk. Jézusért lelkesedni azt jelenti, hogy szívvel elfogadjuk tanítását és Őt magát. Ebben az evangéliumban pontosan arról olvasunk, hogy a nép nem csak a hallott szavakért lelkesedett, hanem Jézus személyéért is, aki nagy tekintéllyel tanított. A mi lelki életünk szempontjából fontos megértenünk azt, hogy Jézusnak hatalma van éspedig életünk minden területén. Hatalma van megbocsájtani bűneinket, betegeket gyógyítani, életfogytiglani hűséget követelni a házastársaktól, hűséget a papoktól és a szerzetesektől. Ennek az evangéliumnak örömteli üzenete az, hogy Jézus elismeri bennünk ezeket a képességeket, nevezetesen, hogy képesek vagyunk őszinte emberekként élni, képesek vagyunk bölcsen dönteni és képesek vagyunk lelkesen követni élethivatásunkat.