Abban az időben Jézus ezeket mondta: "Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű." (Mt 11, 25-30).

Ebben az evangéliumban Jézus háromszoros beszélgetését olvassuk. Jézus először mennyei Atyjához szól, akit dicsőít. Utána saját magához beszél. Talán furcsán hangzik ez az állítás, de Jézus monológ formájában folytatja beszédét, szinte ellágyultan emlékezik arra, hogy az Atya mindent átadott neki. Végül az emberekkel beszélget, akik szívesen hallgatják megnyugtató szavait. Itt valójában a szeretet ősmintája bontakozik ki szemünk előtt. A szeretet a mennyei Atya szívéből fakad, aki minden imánkban jelen van. Ez a föntről kisugárzó szeretet behatol a mi szívünkbe is és cselekvésre késztet. A szeretet természetes célja a másik személy. Ha a szeretet nem találja meg ezt a célt, akkor meghal a szívünkben. Képletesen így mondhatnánk: a szeretet mindig három nyelven beszél. Az első az isteni nyelv: a szív a jóságos mennyei Atyához fordul és dicsőíti Őt. A másik a krisztusi nyelv: a szív Jézushoz fordul és az Ő szeretetével töltekezik. A harmadik az emberi nyelv: a szív odafordul a másikhoz és igyekszik segítségére lenni.

A szív Isten nyelvén beszél. Jézus gyakran hivatkozott mennyei Atyjára, mint minden szeretet forrására és példaképként állította tanítványai szeme elé: legyetek tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok; bocsássatok meg, amint a mennyei Atya megbocsájt nektek; legyetek nagylelkűek, amint nagylelkű a ti mennyei Atyátok; legyetek türelmesek, mint amilyen türelmes a ti mennyei Atyátok a gonoszokkal szemben, ahogy ez kitűnik a búza és a konkoly példabeszédében. Isten nyelvén beszélni azt jelenti, hogy a világot és az embereket Isten szemével nézzük. Szent Ignác lelkigyakorlatos könyvében van egy megkapó elmélkedés, amely pontosan arra akarja rávezetni a lelkigyakorlatot végző személyt, hogy találja meg mindenben és mindenütt Isten jelenlétét. Érdemes idézni röviden ezt a szöveget:

"Szemléljem, hogyan lakik Isten a teremtményekben: az elemekben, adva a létezést, a növényekben a csírázást és növekedést, az állatokban az érzékelést, az emberekben az értést. Így lakik bennem is és ad nekem létet, életet, érzékelést és értést. Templomává tesz engem, mert az isteni Felség hasonlatosságára és képmására vagyok teremtve. Fontoljam meg, miképpen munkálkodik és dolgozik érettem az Isten a föld színén levő összes teremtményekben, azaz, dolgozó ember módjára viselkedik. Így például az égen, az elemekben, növényekben, terményekben, nyájakban, megadva nekik a létet, fennmaradást, növekedést és érzékelést stb. Szemléljem, hogyan jön minden jó és minden adomány onnan fölülről; így az én véges képességem a fent levő Legnagyobbtól és Végtelentől, ugyanúgy az igazságosság, jóság, jámborság, irgalom és minden más — mint a napból a sugarak, forrásból a víz." Ez nekünk szánt üzenet: a hiteles szeretet átöleli a világmindenséget.

A szív Jézus nyelvén beszél. Jézus nyilvános életében, az emberekhez való viszonyulásában tökéletesen beszélte mennyei Atyja nyelvét, a szeretet nyelvét. Jézus lett az irgalmas szamaritánus, magára vonatkoztatta Izajás próféta szavait, hogy nem töri meg a megroppant nádat. Jézus az, aki letöröl könnyeket, aki bűnöket bocsájt meg, aki megsiratja barátját, Lázárt. Jézus nyelvén beszélni azt jelenti, hogy Őt igyekszünk utánozni, tőle akarunk tanulni. Itt Assisi szent Ferenc jut eszükbe, aki olyan jól megtanulta Jézus nyelvét, hogy beszélni tudott nemcsak emberekkel, hanem a madarakkal és virágokkal is, mindenben Jézus barátját látta, a napban és holdban, a vízben és a halálban.

A szív az emberek nyelvén beszél. A szeretet mások felé irányuló erény: nem létezik önmagában, hanem csak tárgyában. Ezért a szeretetnek mindig van jelzője: tevékeny szeretet (Kalkuttai Teréz anya), nagylelkű szeretet (Batthyány-Strattmann László), szolgáló szeretet (Árpád-házi Szent Erzsébet), irgalmas szeretet (Salkaházi Sára). A szeretet dúsgazdag szótárát szent Pál gyűjtötte egy csokorba a Szeretet himnuszában: "A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel". (1Kor 13. 4-7)

Ennek a szeretethimnusznak varázsa alatt találta meg Kis Szent Teréz hivatását: ő lesz a szeretet az Egyház szívében. Ennél a pontnál azonban úgy érezzük, még egy szívet be kell vonnunk elmélkedésünkbe: Szűz Mária szeplőtelen szívét, akinek emléknapját holnap ünnepeljük. Mária szívének emberi nyelve egyben "egyházias nyelv" volt. Együtt imádkozott az apostolokkal a Szentlélek eljöveteléért. Itt bezárul a kör. Jézus arra szólít fel bennünket, hogy tanuljuk meg a szív mindhárom nyelvét: Isten szemével látni a világot, Jézus szemével látni az embereket és Szűz Mária szemével látni az Egyházat. Jézus Szentséges Szívének ünnepe nem jámbor ellágyulásra hív bennünket, hanem lelkes Isten- és emberszeretetre serkent bennünket.