Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: "Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz." (Mt 6, 1-6.16-18).

Ez az evangélium első olvasásra úgy hangzik, mint egy középkori aszketikus könyv szigorú szabályainak felsorolása. A remetéknek írták elő, hogy mennyit kell imádkozni, mennyit böjtölni, mennyit vezekelni. Nem a mi "modern keresztények" fülének szánt olvasmány. Nem könnyű felismerni benne a mi jóságos, emberszerető Jézusunkat, akit pontosan azzal vádoltak, hogy nem böjtöl, hogy eszem-iszom ember, aki a bűnösökkel barátkozik, valószínűleg dorbézol is velük. Tényleg, a pusztában töltött negyven nap böjtölése mellett, nem találunk utalást arra, hogy Jézus böjtölt volna. Kivéve, természetesen, az előírt zsidó étkezési szabályokat. Ez a szöveg inkább Keresztelő Szent János aszkétikus képét idézi fel, aki a böjtöt meg a vezeklést életstílussá tette. Ha alaposabban belegondolunk ebbe a szövegbe, akkor Jézus igazából nem is a böjtről beszél, hanem ismételten a farizeusokkal vitatkozik. Ennek a szövegnek első szép üzenete az, hogy Jézus tulajdonképpen védi tanítványait a rosszindulatú farizeusok támadásától, akik nyilvánosan imádkoztak, böjtöltek, alamizsnát osztottak csak azért, hogy az emberek lássák őket. Még valamit meg kell jegyeznünk, itt nem csak a böjtről van szó, hanem az imáról is. Ezek fontosságát próbáljuk Jézus példáján keresztül megfigyelni.

Jézus titokban imádkozik. Az evangéliumban többször találkozunk Jézussal, aki magányban, egyedül imádkozik. Mindenekelőtt a pusztai magány jut eszünkbe, ahol negyven napot töltött imában és böjtben. Más alkalmakkor is kereste a magányt, átimádkozta az éjszakát. Az olajfák hegyén is magányos akart lenni, amikor mennyei Atyjához imádkozott az elővételezett halálfélelem fájó tapasztalatában. Jézus azonban imádkozott nyilvánosan is. Eszünkbe jut Lázár sírja előtt mondott imája, amelyben hálát ad a mennyei Atyának, aki mindig meghallgatja Őt és hozzáfűzi, hogy ezeket azért mondja, hogy akik körülötte állnak, azok is higgyenek. A kereszten haldokolva szintén nyilvánosan imádkozott hóhéraiért. Miért hangsúlyozza Jézus a titokban mondott imát? Valószínűleg azért, mert Isten előtt mindnyájan egyedül vagyunk, senki sem imádkozhat helyettünk. Imádkozhatunk egymásért és kell is, hogy ezt tegyük, de Isten előtt egyedül állunk, mert az ima személyes beszélgetés Istennel.

Jézus derűs arccal böjtöl. Rejtély marad, honnan szerezte az evangélista az adatokat Jézus pusztai magányáról. Részletesen beszámol arról, hogy Jézus imádkozott és böjtölt, még részletesebben a megkísértésekről. Valószínű Jézus maga mesélhette mindezt tanítványainak, mert más tanú nem volt vele. Érdekes viszont a záró megjegyzés, miszerint Jézus megéhezett. Ez azért jelentős részlet, mert sokat elárul Jézus böjtöléséről. Az evangélista nem azt mondja, hogy Jézus keservesen szenvedett, hogy elviselhetetlen éhség gyötörte, hogy az éhségtől görcsbe szorult a gyomra, hogy a hosszú koplalás miatt lázálmai voltak, képzeletét megülte az éhség olyannyira, hogy már a kövekben is kenyeret látott, hogy annyira lefogyott, hogy már lábra sem igen tudott állni. Semmi ehhez hasonlót nem mond az evangélista, hanem csak annyit, hogy Jézus megéhezett. Jézus csendben, jó hangulatban, talán azt is elképzelhetjük, hogy mosolyogva böjtölt. Erre utal az a mondata, amellyel elutasította a sátán kísértését, hogy csodával változtassa kenyérré a köveket. Jézus szinte csúfondárosan mondja neki, hogy nem csak kenyérrel él az ember. Az evangélium Isten igéjével folytatja, de mi úgy is mondhatnánk, hogy Jézus azzal incselkedett a sátánnal, hogy ha már ennyire aggódik érte, akkor a kenyér mellé jól jönne egy kis sajt, vagy talán hús is! Itt kell keresnünk a nekünk szánt üzenetet: nemcsak az ima, hanem minden cselekvésünk igazi rugója nem az, amit teszünk, hanem amiért tesszük. Ez pedig Isten iránti szeretetünk.

Jézus a mennyei Atyára bízza imánkat. Jézus ismételten a mennyei Atyára bíz bennünket, aki a rejtekben is lát. Kedves ez a kép: Isten nem bíróként figyel bennünket, hanem mint szurkoló, aki azért izgul, hogy kedvenc játékosa győzzön. Merjünk ismét álmodozni és képzeljük magunk elé a jóságos mennyei Atyát, amint szeretettel néz bennünket, amikor buzgón imádkozunk, amint aggódva néz bennünket, ha reggel elfelejtettünk köszönni neki legalább egy keresztvetés erejéig, néha talán mosolyogva néz le ránk, amikor olyasvalamit kérünk tőle, amiről eleve tudja, hogy nincs rá szükségünk, vagy nem fog a javunkra válni. A misztikus lelkiség titka Isten jelenlétében élni. Hogy ezt megvalósítsuk, nem kell meghalni, elég gyakran arra gondolni, amit Szent Pál fogalmazott meg nagy lelkesen, hogy Isten szeretete ölel bennünket: Benne élünk, mozgunk és vagyunk. Erre utal Jézus örömhíre ebben az evangéliumban.