Jézus a hegy beszédben így szólt tanítványaihoz: "Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele. Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson. Ha jobb kezed visz bűnbe, vágd le és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested pokolba kerüljön. Ezt is előírták: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt -, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör." (Mt 5,27-32).

Első tekintetre úgy tűnik, hogy ez az evangélium erkölcsi lecke a házasságról, a válásról és a házasságtörésről. Ezekkel a témákkal aligha tudunk mit kezdeni egy "jámbor elmélkedés" keretében. Annál is inkább, mert Jézus elsődleges küldetésének nem az erkölcsi tanokat tartotta, hanem Isten szeretetét. Jézus új, örömteli üzenettel jött közénk: a megbocsátásról beszélt, a mennyei Atya gondviselő szeretetéről, a boldogságokról. Ő maga mondta, hogy nem ad új törvényeket, kivéve a szeretet törvényét. Mi történik ebben az evangéliumi jelenetben? Kik Jézus vitapartnerei, esetleg ellenségei, akik ismételten próbára akarják Őt tenni, hogy megvádolhassák tévtanért? Valószínűleg ismét a rosszindulatú farizeusokról és írástudókról van szó, akik beképzelték maguknak, hogy tökéletesen ismerik a Törvényeket és a Próféták tanítását, ezért ők az igazság letéteményesei és joguk van mások fölött ítélkezni.

Ekkor lép színre Jézus és kifejti nekik, hogy tévednek, mert nem ismerik sem az Írást, sem az emberi lelket. Ezek az emberek a Törvényt mechanikus módon értelmezték és alkalmazták. Ha valaki vétett a törvény betűje ellen, annak nem volt mentsége, viselnie kellett a következményeket. Ha egy asszonyt házasságtörésen értek, akkor irgalmatlanul meg kellet kövezni, de nem jutott eszükbe, hogy rákérdezzenek, kik voltak azok a férfiak, akikkel vétkezett. Hogyhogy azok nem vétkesek az asszony bűnében? Jézus tudtára adta azoknak a férfiaknak, akik az asszony megkövezését követelték, hogy ismeri vétkességüket, amikor felszólította őket, hogy az első követ az vesse rá az asszonyra, aki vétek nélkül van. Ha a férj el akarja bocsátani feleségét, elég ha válólevelet nyom a kezébe, menjen, ahová tud és akar, ő nem felelős többé érte. Az asszonynak nincs semmi joga? Nyilvánvaló, hogy a farizeusok és az írástudók csak a férfi jogait vették figyelembe. Jézus beszédével egy igazi forradalmat robbantott ki. Jézus ebben az evangéliumban ugyanis váratlanul az asszony, a nő pártjára áll. Védi jogait, kiáll emberi méltósága mellett. Jézus teszi ezt saját nevében, saját tekintélyére hivatkozva. "Én pedig azt mondom nektek." Ez különösen meglephette és ingerelhette a farizeusokat és az írástudókat. Nekik mindig is Jézus identitása és hatalma volt kérdéses. Jézus nem értelmezi a törvényt, hanem újjal helyettesíti. Fontoljuk meg ennek a hihetetlen forradalomnak egyes elemeit.

Jézus az új törvényhozó. A farizeusok és az írástudók Mózesre hivatkoznak és a törvény írott szavaira. Jézus viszont a saját nevében hoz új törvényt és a régi törvényeknek új értelmezést ad. A holt betű mindig, ma is, igazságtalansághoz vezet. Miért kell ezt tenni, vagy miért nem szabad azt tenni? A válasz leginkább az, mert a törvény tiltja, vagy, mert a törvény megengedi. Csakhogy a törvény lehet igazságtalan is. A törvénynek vannak határai: egyetlen törvény sem engedhet meg valamit, ami megengedhetetlen. Azt mondja a törvény, hogy a magzatelhajtás egy bizonyos ideig megengedett, mert a magzat még nem ember. A törvény nem engedhet meg valamit, ami természeténél fogva megengedhetetlen. A törvény engedélyezi az eutanáziát, ha a személy, vagy valaki a közeli rokonai közül beleegyezéséét adja. A törvény nem engedhet meg valamit, ami természete szerint megengedhetetlen.

Valami hasonló történik a mai evangéliumban is. A farizeusok és az írástudók a törvényre hivatkoznak, és Jézus véleményét kérik, közben valószínűleg maguk is sejtik, hogy a törvény igazságtalan. Jézus nem szünteti meg a törvényt, hanem egy új antropológiai és lélektani távlatba helyezi. Nem a törvény az, amely meghatározza egy tett erkölcsi minőségét, hanem a szándék. A bűn a szívben születik, nem pedig az írott törvény megsértésében.

Jézus és a személyes felelősség. Ha igaz az a feltevésünk, hogy Jézus vita partnerei ebben az evangéliumi jelenetben a farizeusok és az írástudók voltak, akkor világossá válik, hogy miért ennyire igényes Jézus. A szemről beszél, amely megbotránkoztat, a kézről, amely bűnre vezet. Jézusnak e kemény szavait megértjük, ha szembesítjük azokat a farizeusok és írástudók viselkedésével. Ők mindig a törvényre hivatkoztak, aminek következtében nem kellett semmiféle személyes döntést hozniuk. Nem ismerték sem a személyes felelősséget, sem a személyes bűntudatot. Ők imádkoztak, böjtöltek, alamizsnát osztottak, de csak azért, hogy az emberek lássák őket, amint ezt Jézus is a szemükre vetette. Az ő erkölcsi életük külsődleges volt. Jézus ebben az evangéliumban azt magyarázza, hogy az erkölcsi döntések igazi rugója a szándék. A bűn a személyes döntéssel indul, majd a személyes cselekvésben valósul meg. Ez nekünk is szánt üzenet: a jó és a rossz az ember szívében fészkel. Kérjük a kegyelmet, hogy merjük vállalni a személyes felelősséget, amely nem béklyó, mint a törvény holt betűje, hanem emberi méltóságunknak és szabadságunknak a kifejezője.

Jézus és az örömhír. Minden evangélium örömhír. Hol van az öröm ebben az evangéliumi jelenetben? Az örömhírt kiolvashatjuk azoknak a nőknek a lelkéből, akik jelen voltak Jézusnak a farizeusokkal tartott vitájában. Az evangéliumból tudjuk, hogy Jézus kíséretében volt sok asszony is, akik hallgatták beszédeit, akik gondját viselték, akik végül elkísérték a Golgotáig. Ezek az asszonyok azonnal megértették, miről beszélt Jézus és hogy az ő oldalukon van a gonosz farizeusokkal és írástudókkal szemben. Jézusnak ezt a jellegzetes magatartását alkalmazhatjuk más területekre is. Mindig a kisemmizettek, az üldözöttek, az elnyomottak pártján volt. A Boldogságos Szűz Mária ezt az evangéliumi igazságot megértette még mielőtt Jézus megtartotta volna ismert hegyi beszédét, amikor hálaénekében hangosan kimondta, hogy Isten ellenáll a kevélyeknek, de felemeli a kicsinyeket. Nézzünk bele a lelkünkbe, biztosan találunk benne kevélységet, amikor lenézzük a másikat, vagy amikor megítéljük gyengeségei miatt, de merjünk arra is odafigyelni, hogy biztosan van bennünk az alázatosságnak is sok eleme, amikor rádöbbenünk, hogy szükségük van Isten megbocsájtó szeretetére.