Jézus a hegy beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy "i" betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában. (Mt 5,17-19).

Nem könnyű szentbeszédet építeni erre a rövid evangéliumi szövegre. Nem világos, kikhez intézi szavait Jézus: az írástudókhoz, a farizeusokhoz, tanítványaihoz, vagy egy nagyobb számú hallgatósághoz? Ha Jézusnak ez a beszéde a Boldogságok folytatása, akkor valószínűleg sokan hallgatták. Annak ellenére, hogy minderről nem szól az evangélium, ebben a rövid kivonatban is vannak érdekes elemek és fontos üzenetek.

Jézus védőbeszéde. Ebben az evangéliumban Jézus válaszol valakinek, vagy valakiknek, akik azzal vádolták Őt, hogy megszegi a Törvényt és a Próféták tanítását, zavart kelt az emberekben, mert nem tiszteli a szombatot azáltal, hogy szombaton is gyógyít, és megengedi tanítványainak, hogy szombaton kalászt szedjenek. Ami a prófétákat illeti, támadói valószínűleg még emlékeztek Jézus názáreti fellépésére a zsinagógában, amikor Izajás próféta szavait a Messiásról magára vonatkoztatta. Ezt sohasem bocsájtották meg neki. Azt is szemére vetették, hogy sem Ő, sem tanítványai nem mosnak kezet étkezés előtt. Azzal vádolták, hogy bűnösökkel barátkozik, de talán az egyik legsúlyosabb vád ellene az volt, hogy leprásokat érintett meg, ez pedig halálosan tilos volt Mózes Törvényében. Jézus nem sorolja fel mindezeket a vádakat, hanem egyszerűen új fényben mutatja be magát a Törvényt azáltal, hogy a Törvény fölé helyezi magát, aminek következtében nem szegheti meg a Törvényt.

Jézus sohasem vesz el valamit, mindig csak ad. Van ebben az evangéliumi jelentben még egy érdekes körülmény, amely jelentőséggel bír a mi lelki életünkben is. Fontos az a stílus, amellyel Jézus kimondja önvédelmét. A mondat negatív formában kezdődik: "Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni". Jézus minden fellépésében pozitív formában nyilatkozott. Ő azért jött, hogy életünk legyen, éspedig bőségesen. Amikor megszaporította a kenyérkéket és a kis halakat, akkor nem kicsinyeskedett, hanem akkora bőséget teremtett, hogy még jó sok maradék is volt. Jézus azért jött, hogy örömünk teljes legyen, azért jött, hogy békét hozzon a világra, azért jött, hogy betegeket gyógyítson, hogy bűnöket bocsásson meg, hogy felemelje az elesetteket, megvigasztalja a kicsinyeket. Amikor az apostolok visszatértek sikertelen éjszakai halászatukról, Jézus bátorította őket, hogy vessék ki ismét hálójukat, és a halfogás nem csupán néhány apró halacska lett, hanem annyi, hogy majdnem szétszakadtak a hálóik. Alkalmazzuk ezt lelki életünkre: Jézus mindig csak ad, ajándékoz, éspedig bőségben, ne féljünk attól, hogy esetleg elvesz tőlünk valamit.

Jézus Isten országának az Ura. Beszédének második részében Jézus a mennyek országáról beszél, amit mi leginkább az Egyházra alkalmazunk. Jézus igen pontosan kijelölte jövendő Egyházának felelőseit. Péternek adta a legfelsőbb hatalmat. Ezt a hatalmat utóda, a római Pápa örököli. A többi apostolnak megadta a bűnöktől való feloldozás hatalmát, majd tanítványainak a hatalmat, hogy hirdessék az igét és kereszteljenek. Sajnos, mindig voltak, ma is vannak az Egyházban emberek, akik saját maguknak szeretnének kisajátítani bizonyos felhatalmazást. Vannak, akik a Pápát szeretnék kioktatni, hogy hogyan vezesse az Egyházat, mások a Püspököknek meg a Papoknak szeretnék előírni, hogy miről prédikáljanak, és miről ne ("a pap ne politizáljon a templomban"). Visszatérve az evangéliumra, azt kell megértenünk, hogy nem mindenki kapta meg a tanítás karizmáját, vagy a vezetés karizmáját. De van egy szép karizma, amelyet mindnyájan megkaptunk már a keresztelés pillanatában: az engedelmesség karizmája, amelynek erejében képesek vagyunk elfogadni hitünk titkait és az Egyházi Tanítóhivatal utasításait.