Jézus így tanított a hegyi beszédben: "Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!" (Mt 5, 13-16).

Érdekes és furcsa ez a mai evangélium. Szeretnénk tudni, hogyan fogadták a tanítványok Jézusnak ezeket a furcsa szavait? Feltételezhetjük, hogy inkább érezték magukat sótlan, ízetlen ételnek, meg sötétbe burkolt városnak, semmint ételízesítő sónak és fényt ajándékozó lámpásnak. Mindegyiknek "száradt a lelkén" valami folt, amit szerettek volna nem mutogatni. Egyesek azon veszekedtek, hogy ki közülük a nagyobb Isten országában, mások kételkedtek Jézus istenségében, ismét mások el akarták téríteni a szenvedés útjáról, úgyhogy inkább megrovást vártak Jézustól semmint ekkora dicséretet! Mert figyeljük meg, Jézus nem azt mondja, hogy ilyeneknek kellene lenniük, hanem hogy egyszerűen ilyenek: só és világosság. Vizsgáljuk meg röviden a szereplőket: Jézus, a tanítványok és a mennyei Atya.

Jézus. A szövegből egyértelműen kitűnik, hogy Jézus nem kér, hanem követel. Megparancsolja nekik, hogy legyenek só és világosság. Néha szinte megsajnáljuk a tanítványokat, akikre Jézus napról napra újabb küldetést és feladatot bízott, úgyhogy végül szegények nem igen tudták, hol kezdjék a sok megbízatás kivitelezését. Jézus kettesével kiküldte őket a városokba és a falvakba, hogy hirdessék Isten országának érkezését, hogy gyógyítsanak, hogy ördögöt űzzenek. Biztatta őket, hogy tegyenek csodát, de amikor látta, hogy mennyire tanácstalanok, akkor Ő maga szaporította meg csodálatos módon a kevéske kenyeret és a néhány apró halat. Pétert arra bátorította, hogy induljon meg feléje a vízen, de amikor ijedtében merülni kezdett, Jézus kénytelen volt kezét nyújtani és kisegíteni a fuldokoló Pétert, aki valószínűleg jó úszó lehetett, hiszen életének nagyobb részét a vízen töltötte. Jézus nem dicsérte meg bátorságáért, hanem tudatta vele, hogy gyenge a bizalma. Péter egy alkalommal annyira megijedt a saját magában tapasztalt sötétség miatt, hogy arra kérte Jézust, menjen el tőle, hagyja őt békében.

A tanítványok. Jézus kijelentésében, hogy az ő tanítványai a föld sója és a világ világossága, a nagy kihívás abban rejlik, hogy Jézus tulajdonképpen új identitást, új személyazonosságot ad tanítványainak. Jézus ugyanis nem azt mondja, hogy iparkodjanak sóként és világosságként mutatkozni, hanem kijelenti, hogy ettől kezdve ők só és világosság. Furcsa meghatározás ez. Az ember se nem só, se nem világosság, hanem csak ember. Esetleg azt mondhatnánk, hogy Jézus átvitt értelemben, képletesen beszélt. Csakhogy ez a magyarázat sem egészen helytálló, mert Jézus szavai egyértelműen identitásváltást jelentenek: ti mától kezdve só és világosság vagytok. Hasonló módon adott Jézus Péternek új identitást, amikor egyszerűen tudatta vele, hogy mostantól kezdve a neve nem Simon, hanem Péter, azaz kőszikla, amelyre jövendő Egyházát akarja építeni. Itt érünk el ennek az evangéliumi jelenetnek igazi értelméhez. Jézus magáról mondta, hogy Ő a világ világossága, amint ezt János evangéliumában olvassuk: "Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Jn 8,12). Jézus valójában bevonta tanítványait a saját életébe, a saját identitásába. Mintha ezt mondta volna nekik: én vagyok a világosság, és titeket is részesítelek az én világosságomban.

A mennyei Atya. Beszéde végén Jézus a mennyei Atyára hivatkozik. Miért találta Jézus fontosnak, hogy bevonja a mennyei Atya tekintélyét? Valószínűleg azért, mert maga is érezte, hogy lehetetlent követel tanítványaitól. Az identitáscserét csak a teremtő Atyaisten képes végbe vinni. A mennyei Atya mindenható, Ő képes arra, hogy ennek a romlásnak indult világnak új ízt adjon, ennek a sötétségbe borult emberi sorsnak új világosságot gyújtson. Megható az a kép, amellyel Jézus a mennyei Atya műhelyére bízza tanítványait. Ezúttal nem azt mondja, hogy az "én Atyám", hanem a "ti Atyátok". Ezzel bátorságot öntött beléjük, hogy ne féljenek új küldetésüktől, hogy legyenek só és világosság, hiszen életük jó kezekben, a Nagy Égi Mester kezében van.

Ma mi vagyunk Jézus tanítványai, akiktől szintén a lehetetlent követeli. Ma tőlünk várja el, hogy a föld sója és a világ világossága legyünk. Erre képtelenek vagyunk a magunk erejéből. Ezért ajándékozta nekünk Jézus áldott jó mennyei Atyánkat, aki mindezt képes rajtunk keresztül megvalósítani.