Abban az időben, Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket: "Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is." (Mt 5,1-12).

A mai evangéliumban újra olvassuk Jézus egyik legismertebb beszédét, amelyet úgy szoktunk emlegetni, mint "A Nyolc Boldogság." Mindjárt elővételezzük, hogy a "nyolc" csak kivonat, az evangélium tele van más boldogságokkal is, amelyek itt nem szerepelnek. Azt mondhatnánk, hogy ez itt csupán egy összefoglaló.  A boldogságokról már könyvtárnyi tanulmány jelent meg, minden évben nagyjából ugyanazt a szentbeszédet halljuk, amelyeket tudomásul veszünk, de megyünk tovább életünk megszokott útján, mert nem igen tudunk mit kezdeni a "boldogságokkal". Nem könnyű megérteni, hogy miért boldogok azok, akiket üldöznek, vagy azok, akik éheznek. Próbáljuk ezúttal kerülőúton megközelíteni Jézusnak ezt az ünnepi szózatát, hátha találunk benne új tartalmakat és üzeneteket. Kiindulópontként figyeljük meg Jézus viselkedését. Megtudjuk azt, hogy Jézus észrevette a tömeget ("a tömeg láttára"), ezután fölment a hegyre, köréje gyűltek tanítványai és ekkor szólásra nyitotta ajkát és tanítani kezdett.

Jézus. Evangéliumi nyitánykényt azt olvassuk, hogy Jézus felfigyelt a tömegre. Ez a mondat kissé rejtelmes. Honnan ez az embertömeg? Ott voltak már korábban is, még mielőtt Jézus megérkezett volna, vagy utána sereglettek oda? Hogyan lehetséges, hogy Jézus korábban nem látta a tömeget? Esetleges magyarázat lehet az, hogy Jézus látta a tömeget, de most felfigyelt az emberekre, akik között voltak olyanok is, akik nyílt szívvel várták Jézus szavait.

A továbbiakban megtudjuk, hogy Jézus leült. A zsidó hagyományban a nagy tanítók széken ülve oktattak, ez volt tekintélyüknek a jelképe. Jézus most úgy tanít, mint akinek joga van arra, hogy valami újat, fontosat mondjon. Tényleg, ebben az evangéliumban azt olvassuk, hogy Jézus tanítani kezdett. Ez nem olyan beszéd, amelyet az ember meghallgat, aztán megy tovább a maga útján, hanem olyan beszéd, amely kötelez, amely új utakra vezényel. Ezek után arra figyelhetünk fel, hogy Jézushoz odajöttek tanítványai. Ez is jelentős körülmény, valamiképpen a jövendő Egyháznak az előképe. Jézus az, aki tanít, a tanítványok azok, akik tovább adják a tant, a nép elfogadja Jézus tanítását. A mai evangéliumban magunkra ismerhetünk mindkét szerepeben. Mi vagyunk Jézus mai tanítványai, akik tovább visszük azt, amit Ő tanított. Ugyanakkor mi vagyunk a hallgatóság, aki nyílt szívvel befogadja Jézus szavait. Ebben a kettős szerepben rejlik azonban a mi felelősségünk is. Ahhoz, hogy továbbítani tudjuk Jézus igazságait, ismernünk kell azokat; ahhoz hogy nyílt szívvel befogadjuk Jézus tanítását, az evangéliumi tanítványokhoz hasonlóan, nekünk is oda kell lépnünk Jézushoz, köréje kell gyűlnünk. Ez azt jelenti, hogy nemcsak Jézus tanítását akarjuk befogadni, hanem Őt magát.

A boldogságok. Az egyik leggyakoribb módja annak, hogy a boldogságokról elmélkedjünk, ha egyenként szemügyre vesszük és elemezzük azokat. Kétségtelenül, hasznos elmerülni mindegyikbe és, ha lehetséges, magunkra alkalmazni azokat. Lehetséges azonban egy másik út is: a boldogságokat lehet csoportosítani. Az első csoportba azokat a boldogságokat sorolhatjuk be, amelyek valamilyen emberi szükségállapotra épülnek: szegénység, üldöztetés, éhínség, nincstelenség. A második csoportba azokat a boldogságokat sorolhatjuk be, amelyek jótettekre épülnek: irgalmasság, szívtisztaság, békesség. A harmadik csoportba viszont azokat a boldogságokat tudjuk besorolni, amelyek a Jézusért vállalt szenvedés, üldöztetés, megkülönböztetés következménye.

Nem nehéz felismerni ezeket az osztályokat a mai világban sem. Ma is vannak szegények, éhezők, üldözöttek, mint ahogy vannak irgalmasok és nagylelkűek is. A kérdés csak annyiban nyugtalanító, hogy hogyan válnak ezek az állapotok a boldogság forrásává? Talán megtéveszt bennünket a magyar "boldogság" szó? A baj talán az, hogy mi ezt a szót az örömmel, jókedvvel azonosítjuk. De lehetséges, hogy van a "boldogság" szónak másmilyen jelentése is. Valószínűleg ugyanebből a gyökérből ered a "boldogulni" ige, amely nem ingyen kapott jólétet, hanem tevékeny szembenézést jelent egy nehéz helyzettel. A boldog jelenthet áldottat is, azaz olyan személyt, akin Isten áldása pihen. Az Üdvözlégy-ben így dicsérjük a Szűzanyát "Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse". Erzsébet viszont úgy fogalmazott, hogy "Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!" (Lk 1,45). Ha most összetesszük a "boldogság" szónak e gazdag jelentését, induljunk el egy rendhagyó úton: helyettesítsük be a "boldogságot" az "áldott" szóval. Ily módon a boldogságok új fényben tűnnek fel és azt jelentik, hogy Isten áldása kísér bennünket életünk minden helyzetében.

A tömeg. Az evangélium beszámol arról, hogy Jézus körül nagy tömeg gyűlt össze. Sajnos, nem tudjuk, hogyan fogadták az emberek Jézus beszédét. Vajon megtapsolták a végén, mert magukra ismertek az összes felsorolt nyomorban? Vagy inkább leverten távoztak, mert nem igen tudták megérteni, hogyan lesznek boldogok, amikor továbbra is vár rájuk a szegénység, az éhség és az üldöztetés? De biztosan voltak köztük olyanok is, akik megértették, mire utal Jézus, amikor a boldogságokról beszél. Megértették azt, hogy Isten mindig velünk van, az ő áldása rajtunk nyugszik minden életkörülményben. Az ilyen meggyőződés mesterpéldája a 23. zsoltár, amelyet jó lenne fejből tudni és ismételgetni, amikor bajban vagyunk: "Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, zöldellő réteken legeltet. [...] Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy".