Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: "Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Szívesen elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, közben színleg nagyokat imádkoznak: annál szigorúbb ítélet vár rájuk." Ezután leült szemben a kincstárral és figyelte, hogy dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De aztán jött egy szegény özvegy, s csak két fillért dobott be. Erre odahívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését." (Mk 12, 38-44).

Első olvasásra azt mondanánk, hogy ennek az evangéliumi jelenetnek a főszereplője a szegény özvegyasszony. Jézus tanítását ugyanis az írástudók elmarasztalásával kezdi, akik felélik az özvegyek házát, majd beszédét a szegény özvegyasszony pozitív példájával zárja, aki minden vagyonát otthagyta a templomban. Mégsem ő itt a főszereplő, hanem Jézus. Persze, itt vannak az írástudók is, akik ellen Jézus egy sor elmarasztaló ítéletet fogalmaz meg. Vegyük szemügyre a szereplőket, ilyen sorrendben: az írástudók, az özvegyasszony, Jézus.

Az írástudók. Ezek beképzelt, nagyképű tanítói a népnek, de meghasonlott erkölcsű emberek. Tanulságos megfigyelni, hogy ezek az írástudók állandóan ott settenkednek Jézus körül. Leselkednek rá, kutatják identitását, figyelik minden szavát, hátha valami módon a tévhit gyanúját lehetne ráfogni. Ezekben az emberekben egy kibicsaklott lélektani magatartást vélünk felfedezni. Nekik szükségük van valakire, akit megsemmisíthetnek, hogy megnyugodjanak. Ez a paranoiának egyik változata, szülőanyja pedig a gőg. A gőgnek sok szinonimája van: elbizakodottság, önhittség, önteltség, dölyf, felfuvalkodottság, fennhéjazás, pöffeszkedés, hivalkodás, pökhendiség, beképzeltség, önimádás, önérzet, büszkeség, kevélység, rátartiság. Ez a gazdag szókincs arra utal, hogy sok arca van a gőgnek, és a farizeusok meg az írástudók mind kimutatták Jézussal való találkozásuk és vitájuk során. Sajnos, ma is vannak emberek, hívők és nem hívők, akik gőgösen viselkednek az Egyház, a Pápa és a hit iránt. Hasznos felfigyelni ennek az evangéliumnak végső üzenetére: nem a beképzelt gőgösök teszik jobbá az életet, hanem a szerény és szegény "özvegyasszonyok", a szó tágabb értelmében: a nagylelkű és önzetlen emberek.

Az özvegyasszony. Nem világos, hogy miért adta oda ez az özvegyasszony alamizsnaként mindenét. Tehette ezt fogadalomból, mert szeretett volna kiesdekelni Istentől valamilyen nagy kegyet? Tehette ezt hálából, egy már Istentől kapott nagy áldásért? Nem fontos. Tanulságos inkább annak a módja, ahogyan ez az asszony cselekedett. Titokban dobja be kis vagyonát, hogy ne lássa senki. Talán szégyellte, hogy csak keveset tudott adakozni? El tudjuk képzelni, hogy nem csak Jézus figyelte a nagy összegekkel híreskedő írástudókat és a szegény asszonyt, hanem az írástudók is figyelték az embereket, köztük a szegény asszonyt is.

A másik körülmény, amely meghatározza ezt az evangéliumi jelenetet az a tény, hogy Jézus figyelte az embereket, gazdagokat és szegényeket egyaránt, és belelátott a szívükbe is. Tudta, hogy az írástudók és a farizeusok nyilvánosan dobáltak be nagy összegeket a perselybe, hogy mindenki lássa nagyvonalúságukat. Tudta viszont azt is, hogy az özvegyasszony titokban cselekedett, de nagylelkűsége nem kerülte el Jézus figyelmét. Ez ennek az evangéliumi jelentnek vigasztaló üzenete: Jézus belelát a mi szívünkbe is és tudja értékelni a kis adományt is, ha az nagylelkűségből születik.

Jézus. Talán meglep bennünket, hogy egyazon helyzetben Jézusnak két arcát látjuk. Először megjelenik Jézus szigorú arca. Az írástudókkal szembeni ítélete súlyos. Jézus részletesen felsorolja az írástudók vétkeit és előre jelzi, hogy megkapják értük megérdemelt büntetésüket. Jézus ritkán fenyegetőzött Isten büntetésével. Tulajdonképpen itt sem azt mondja, hogy Isten büntetése fogja őket sújtani, hanem saját gonosz tetteik fogják őket megítélni és elítélni. Aztán megjelenik Jézus gyöngéd arca. Jézus figyeli az özvegyasszonyt, megfigyeli félénk tettét és elismeri nagylelkűségét. Jézus ezt a dicséretet nem is az özvegyasszonynak szánta, aki már valószínűleg gyorsan kiosont a templomból, hanem a körülállóknak, elsősorban az írástudóknak. Szép Jézusnak ez a kedves gesztusa, amellyel elismeri a nagylelkűséget, a jótettet. Itt emlékezhetünk Jézusnak arra az ígéretére, hogy még egy pohár víz sem marad jutalom nélkül, amelyet az Ő nevében nyújtunk oda a szomjazónak. Jézus igazságossága kiterjed nemcsak a rosszra, hanem a jóra is.