Amikor Jézus egy alkalommal a templomban tanított, ezt a kérdést vetette fel: "Hogy mondhatják az írástudók azt, hogy a Krisztus Dávid fia? Maga Dávid a Szentlélek erejéből ezt mondja: Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj a jobbomra, s ellenségeidet lábad alá teszem zsámolyul. Ha maga Dávid Urának mondja, hogy lehet akkor a fia?" A nagy népsokaság szívesen hallgatta. (Mk 12, 35-37).

Ez az evangélium tele van titokzatos fordulatokkal. Mindenekelőtt nem világos, miért kezdett bele Jézus ebbe a beszédbe, amelyben a téma Krisztus, mint Dávid fia? Valaki kérdezte volna Őt erről? Valószínűleg így volt, mert jelen voltak a farizeusok is, meg az írástudók is és mindazok, akik állandóan azt firtatták, hogy ki tulajdonképpen Jézus. Itt úgy tűnik, Jézus teszi fel a kérdést, amelyre azonnal válaszol is. Dávid profétát idézi. Ez azt jelenti, hogy Jézus ugyanazzal a fegyverrel üt vissza, amelyet a farizeusok használtak ellene. Titokzatos azonban Jézus stílusa is. Beszédét kérdéssel kezdi és kérdéssel zárja. Jézus általában kifejtette mondanivalóját, aztán meghallgatta a körülállók véleményét és válaszolt kérdéseikre. Jézus itt nem ad lehetőséget hallgatóinak, hogy kérdezzenek. Az utolsó szó az övé. Vizsgáljunk meg egyes részleteteket Jézusnak ebben a monológjában.

Jézus kérdése. Jézus feltett egy kérdést, amelyben az írástudókra hivatkozik, akik le akarták Őt fokozni Dávid fiának, ami azt jelenti, hogy nem lehet a Messiás. Ez azt is jelenti, hogy nem fogadják el Őt, mint Isten Fiát. Ezt a stratégiát jól ismerjük a mindennapi életből is: ha valakit nem akarunk elfogadni, de megsérteni sem, akkor lefokozzuk egy alacsonyabb szintre: ráfogjuk, hogy tudatlan, primitív, nincs élettapasztalata. Csakhogy Jézus nem engedte meg, hogy lefokozzák Őt Dávid fiára. Ezért ellentámadásba lendül. Azt követeli támadóitól, hogy érvekkel erősítsék meg tételüket. Mivel nem voltak képesek igazolni álláspontjukat, a továbbiakban hallgatnak. Ekkor Jézus kifejti, hogy tévedés áldozatai, mivel nem ismerik az Írásokat.  Itt ismét az okoskodó írástudókról van szó, akik azzal vezették tévútra az egyszerű embereket, hogy állandóan a Bibliára hivatkoztak, mint annak hiteles ismerői. Jézus ítélete erős: akik magukat írástudóknak tartották, azokat írástudatlanoknak nevezi, akik magukat tanultaknak tartották, azokat butáknak minősíti. Sajnos, ma is vannak botcsinálta "tanult emberek", akik be akarnak bizonyítani valamit, ami bizonyíthatatlan. Ilyeneket találunk az Egyházon kívül, de az Egyházon belül is. Be akarják bizonyítani, hogy a homoszexualitás természetes hajlam, ezért az Egyháznak el kellene fogadnia az azonosneműek házasságát; be akarják bizonyítani, hogy az abortusz megengedett egy bizonyos időig, mert a magzat akkor még nem ember. Ha ezek az emberek odafigyelnének Jézusra, meghallanák, hogy Ő ellenkérdéssel hárítja el ezeket a támadásokat. Csakhogy ezek az emberek sem akarják meghallgatni Jézus válaszát, amint az evangéliumi írástudók sem voltak hajlandók erre.

Jézus a Bibliát idézi. Válaszként az írástudók okoskodására, hogy a Krisztus csak Dávid fia, Jézus a Szentírást idézi. Jézus tulajdonképpen emlékezteti az írástudókat és minden hallgatóját, hogy maga Dávid király a tanú rá, hogy a Krisztus Isten Fia, amikor Urának nevezi. Ebből talán azt a tanulságot vonhatnánk le, hogy nem érdemes ellenszegülni Isten akaratának, holmi evilági érvekre hivatkozva. Mi nem írhatjuk elő Istennek, hogyan kormányozza ezt a világot, mert így, ahogyan most csinálja, nekünk nem tetszik. Az ószövetségi Jób próbálta kérdőre vonni Isten bölcsességét, aki mintha az ártatlant is büntetné. Isten Jóbnak is viszontkérdéssel válaszolt, mikor azt kérdezte tőle, hogy ott volt-e a világ teremtésekor, vagy tudja-e honnan fújnak a szelek. Más szóval, Isten rendre utasította Jóbot, hogy ne avatkozzon bele olyan dolgokba, amikhez nem ért. Mi sem értjük mindig Isten ránk vonatkozó terveit, de ha hiszünk jóságában, akkor elfogadjuk azokat, mert tudjuk, hogy Isten mindig a javunkat akarja.

Jézus lezárja a vitát. Az utolsó szó Jézusé, nem engedi, hogy a vita tovább folytatódjék, és esetleg elfajuljon. Jézussal lehet beszélgetni, tehetünk fel neki kérdéseket, de veszekedni nem lehet vele. Amikor válaszolt egy feladott kérdésre, amikor visszaszorította ellenségeit, amikor megfedett valakit, nem engedte, hogy az illető tovább vitatkozzon, vagy bizonygassa igazát. Amikor Péter apostol el akarta téríteni Jézust a szenvedés útjától, Jézus sátánnak nevezte Pétert és nem engedte meg neki, hogy kimagyarázkodjon, hogy nem úgy gondolta. Amikor a rosszindulatú férfiak meg akarták kövezni a bűnös nőt, Jézus rájuk kérdezett, hogy van-e közöttük valaki, akinek nincs bűne. Nem engedte meg nekik, hogy válaszoljanak, hogy igyekezzenek igazolni magukat. Tehát meg kell tanulnunk, hogy Jézussal nem szabad veszekedni. Ha valami nem tetszik az evangéliumban, ha valami nincs kedvünkre az Egyház tanításában, nincs értelme veszekedni. Jézusé az utolsó szó. A legjellegzetesebb példa rá az evangéliumi gazdag fiatalember, akit Jézus meghívott, hogy adjon el mindenét és kövesse Őt, de az ifjú erre nem volt hajlandó, inkább szomorúan távozott. Jézus nem adott neki lehetőséget arra, hogy megindokolja ilyen nemű döntését. Jézus ajánlata mindig "minden vagy semmi". Jézussal nem lehet alkudozni.