Egy alkalommal a szadduceusok mentek Jézushoz, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, s ezt a kérdést tették fel neki: "Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét fiútestvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Feleségét elvette a második is, de az is meghalt anélkül, hogy gyermeke lett volna. Hasonlóképpen a harmadik is, sőt mind a hét, de egy sem hagyott hátra gyermeket. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor, ha ugyan feltámadnak, melyiküké lesz az asszony? Hiszen mind a hétnek a felesége volt?" Jézus így felelt: "Nem azért tévedtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát? Hiszen, amikor feltámadnak, nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok az égben. Nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokorról szóló részben, mit mondott Isten a halottak feltámadásáról? Én, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene vagyok! Tehát nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így nagy tévedésben vagytok." (Mk 12, 18-27).

Ez az evangélium, első olvasásra, elkeserít bennünket a szemtelen szadduceusok miatt. Ha lett volna egy kis józan eszük, maguk is beláthatták volna, hogy kérdésük buta. Irántuk való haragunkat csak növeli az a tény, hogy tudatosan akarják próbára tenni Jézust, hogy nevetségessé tegyék őt hallagatói előtt. Elfelejtettek azonban egy valamit: hogy Jézus okosabb, mint ők. Ekkor lép színre Jézus. Ellentétben velünk, Ő nem haragszik. Azonnal átlátott ezeknek az embereknek a rossz szándékán, amit mindjárt a beszélgetés elején tudtukra is adott, amikor tudatlanoknak nevezte őket, akik tévhitben élnek. Ekkor rámutat tévedésük gyökerére: téves istenképük van. Ennél a pontnál Jézus átveszi a tanító serepét és megmagyarázza nekik a mennyei Atya igazi természetét, aki az élők és nem a halottak Istene. Vegyük szemügyre közelebbről ennek a jelenetnek a szereplőit.

Itt vannak a szadduceusok és itt van Jézus. Sajnos, az evangéliumi beszámoló ennél a pontnál megszakad, pedig az események sorozatának még nincs vége. Jézus válasza után egy írástudó, aki jelen volt a vitánál és hallotta Jézus válaszát, kér szót és arról érdeklődik, hogy melyik a legnagyobb parancs. Ezúttal nem elemezzük ezt a kérdést, csak arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy Jézus körül érdekes csoport gyűlt össze, köztük írástudók és egyszerű emberek, valószínűleg írástudatlanok. Kétségtelenül, jelen voltak Jézus tanítványai is.

A tudatlan szadduceusok. Maga Jézus nevezte őket tudatlanoknak és olyanoknak, akik tévhitben élnek, mivel nem ismerik sem a Szentírást sem az Isten erejét. Ennél súlyosabb vádat ezek az emberek alig tudtak volna elképzelni. De megkapták, ami kijárt nekik. Magukat bölcseknek, okosaknak tartották, Mózes törvényére hivatkoztak, mint annak hiteles ismerői. Nehéz eldönteni, hogy miért haragudjunk rájuk: tényleges tudatlanságuk miatt, vagy azért mert Jézust akarták tőrbe csalni. Mindig bosszantanak bennünket azok, akik bölcselkednek, de lényegében tudatlanok. Sajnos, ma is vannak olyanok, akik szívesen kioktatnák a Pápát, a püspököket, a papokat, hogyan kellene viselkedniük, mit kellene tanítaniuk. Kötelességüknek érzik megleckéztetni a Pápát, hogyan vezesse az Egyházat: szüntesse meg a papi cölibátust, engedélyezze a nők pappá szentelését, az elváltak és újra házasodottak szentségekhez való járulását, az egyneműek házasságát és még sok mindent mást. Az a benyomásunk hogy ezekre az emberekre vonatkozik ugyanaz a minősítés, amit Jézus a szadduceusokra mondott: tudatlanok. Nem olyan értelemben, mintha nem ismernék a teológia alaptételeit, hanem olyan szempontból, hogy nem ismerik az Egyház természetét. Mi több, itt hitbeli kérdésről van szó. Ezek a botcsinálta tudósok nem hisznek Istenben, nem hisznek Jézus Krisztusban, nem hisznek a Szentlélekben. A mennyei Atya teremtette a világot és beleírta alaptörvényeit. Jézus Krisztus megváltotta a világot, és beleírta a hívek és az Egyház szívébe az evangéliumi törvényeket. A Szentlélek indította útjára az Egyházat, és beleírta a hívek szívébe és lelkébe a természetfölötti törvényt. Szívesen üzennénk az Egyház és a Pápa kritikusainak, hogy újítsák meg az Atyába, a Fiúba és a Szentlélekbe vetett hitüket. Erre maga Jézus buzdította tanítványait a feltámadás után, hogy higgyenek Istenben és higgyenek Benne. Az Egyház jó kezekben van, Ferenc pápa jó kezekben van, minden jóhiszemű hívő jó kezekben van.

A bölcs Jézus. Jézus átlátott a szadduceusok szándékán. Látta pislogó szemükben, suta viselkedésükben, émelygő hangjukban, hogy nem őszinték és becstelenek. Jézus ezt világosan a tudtukra adta. Ennek ellenére, tartott egy mély teológiai leckét, nemcsak a szadduceusoknak, hanem minden körülötte tolongó hallgatónak. Jézus Isten természetét ecsetelte hallgatói előtt. De a mennyei Atyán kívül Jézus beszélt a halottakról, akik Istenben élnek, beszélt a házasságról, amelyre a mennyekben már nem lesz szükség, beszélt az üdvözültekről, akik olyanok, mint az angyalok. Mit akart Jézus mindezzel mondani, miért említi külön az angyalokat? Azért, mert az angyalok az örök boldogság képe. Jézus nyilvános tanítása során többször is beszélt az angyalokról. Figyelmeztette hallgatóit, nehogy megbotránkoztassák a gyermekeket, mert angyaluk állandóan szemléli a mennyei Atya arcát. Elmondta, hogy a mennyei angyalok nagyon örülnek minden egyes megtért bűnösnek. Emlékeztette tanítványait, hogy látni fogják a nyitott mennyországot, és az angyalokat amint le föl járnak az Emberfia körül.

Mostani rövid beszédében Jézus tulajdonképpen egy mély teológiai leckét tartott Istenről, halálról, Mennyországról, angyalokról, feltámadásról. A szakteológia ezt eszkatológiának nevezi. Itt felfigyelhetünk Jézusunk egy kedves jellemvonására: igyekszik mindig felvilágosítani hallgatóit azon felül, amit azok kérdeznek. Jézus állandóan és mindenütt tanított: a városokban és a falvakban, az utcán és a zsinagógákban. Jézus ma is ilyen, állandóan oktat bennünket: igéi által az evangéliumban, az egyházi tanítóhivatal tanítása által, bölcs emberek jótanácsa által.

A kíváncsi tanítványok. Jóllehet ebben az evangéliumban nem olvasunk Jézus tanítványairól, egész biztosan ők is jelen voltak, elvegyültek a többi kíváncsiskodó hallgató között. Akárcsak a többiek, a tanítványok is kíváncsiak voltak arra, hogyan végződik a párbaj Jézus és a szadduceusok között. Először talán kicsit feszült állapotban lehettek, mert nem voltak biztosak a vita kimenetelében. A végén, büszkén mondogatták, hogy ők ennek a bölcs mesternek a tanítványai. Nyugodtan azonosítsuk magunkat ezekkel a tanítványokkal, és tanuljunk meg tőlük két erényt: merjünk kíváncsiak lenni hitünk tartalma iránt, hogy minél többet megtanuljunk, és merjünk büszkék lenni arra, hogy Jézus tanítványai és az Egyház tagjai vagyunk.