Abban az időben a farizeusok és a Heródes-pártiak közül odaküldtek Jézushoz néhány embert, hogy a szavaiba belekössenek. Ezek odamentek hozzá és megkérdezték: "Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, és nem veszed tekintetbe az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?" De ő tisztában volt képmutatásukkal, és így szólt: "Miért kísértetek engem? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!" Mikor odavitték, megkérdezte tőlük: "Kinek a képe ez, és kinek a felirata?" "A császáré" - felelték. Jézus folytatta: "Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!" Azok igen elcsodálkoztak rajta. (Mk 12, 13-17).

Ez az evangéliumi jelenet első tekintetre elszomorít bennünket. Megtudjuk, hogy valakik kémeket küldtek Jézushoz, hogy csapdát állítsanak elé, amelynek alapján majd el tudják ítélni, vagy legalább nevetségessé tenni. Azt is megtudjuk, hogy ezek a kémek hízelgő szavakkal akarják tőrbe csalni Jézust. Úgy tesznek, mintha hinnének abban, hogy Jézus valóban Istentől jött és mindig az igazat mondja. Aljas hazugság ez, hiszen ezek az emberek pontosan az ellenkezőjét vallják, csakhogy ezt nem merik hangosan kimondani. Jézust sok mindennel megvádolták már korábban: hogy ördöge van, hogy törvényszegő, hogy eszem-iszom ember, hogy a bűnösök barátja. Most hirtelen Isten emberének tartják. Az evangéliumban azonban találkozunk egy második embercsoporttal is: ezek csodálják Jézus meglepő válaszát, amellyel kiütötte ellenségei kezéből a fegyvert. Nem világos, hogy kik ezek az emberek? Talán azok, akik feltették a kérdést, de a válaszra "megtértek"? Vagy talán Jézus tanítványai és más hallgatói, akik ott állnak a párbajt vívó Jézus és ellenségei körül? Ezek valószínűleg bizonytalanul várták a vita kimenetelét. Természetesen, a főszereplő itt is Jézus, aki nem ijed meg ellenségeitől. Fogadja őket, meghallgatja mondanivalójukat, válaszol nekik. Vegyük szemügyre ezeket a szereplőket közelebbről, hogy találjunk ihletet lelki életünkre.

A névtelen ellenségek és a kétszínűsködő kémek. Nem tudjuk biztosan, hogy kik voltak azok, akik kémeket küldtek, farizeusokat és Heródes-pártiakat, hogy tőrbe csalják Jézust. Az a gyanúnk, hogy mögöttük a főpapok állhattak, akik már korábbról is figyelték Jézus minden szavát és tettét. Ezek az emberek féltették tisztségüket, amely a római hatóságoktól függött. Ha a gyanú rájuk esett volna, hogy ők azok, akik bújtatták az egyszerű népet, akkor elveszíthették volna kiváltságos helyzetüket. Csúnya viselkedés mód ez, de sajnos általános emberi jelenség: amikor valakit el akarunk hallgattatni, akkor ezt leginkább lesből tesszük.

A csodálkozó tanítványok. Az evangélium úgy fogalmaz, hogy az emberek "igen elcsodálkoztak rajta". Ha ez a megállapítás a körülálló tanítványokra vonatkozik, akkor inkább úgy mondanánk, hogy ezek az emberek "megcsodálták" Jézus nemvárt, de nagyszerű válaszát. Biztosan voltak itt többen, is, nemcsak a tanítványok, akik figyelték ezt a vitát. A jelenetet sakk-játszmához tudnánk hasonlítani. Mikor ketten sakkoznak, körülöttük mindig vannak szurkolók, akik csendben, szótlanul várják a játszma kimenetelét. Amikor kedvencük győz, akkor esetleg megtapsolják győzelmét. Erről jut eszünkbe, hogy amikor valakit boldoggá avatnak, Ferenc pápa az Úrangyala imádkozása után arra szólítja fel a jelenlévő híveket, hogy tapssal köszöntsék az új boldogot. Minden új boldog és szent tulajdonképpen Jézus győzelme, amelynek mindannyian részesei vagyunk.

A győztes Jézus.  A vitában kinyilvánul Jézus fölénye. Talán nem egészen helytálló Jézusra alkalmazni a "fölényes" jelzőt, nem ilyennek ismerjük Őt. A mi szemünkben Ő a mi jóságos, megértő, megbocsájtó Jézusunk, nem pedig az, aki másokat megaláz. Mégis, ebben a helyzetben megengedett, hogy mi is megcsodáljuk Jézus fölényét, amely megmutatkozik rendkívüli intelligenciájában és humorérzékében. Jézus azonnal átlátott a kémek becstelen szándékán, de volt annyira illedelmes velük szemben, hogy nem akarta őket nyilvánosan megszégyeníteni. Jézus "belement a játékba", hogy meghallja, mit akarnak tőle. Meghallgatta kérdésüket, de válaszában tudtukra adja, hogy butaságot kérdeztek, legyenek ők maguk tanúk arra, hogy kérdésükben már ott volt a válasz is.

Ebből a jelenetből szeretnénk levonni néhány tanulságot lelki életünkre vonatkozóan. Jézus ma is így viselkedik: nem fél ellenségeitől, akkor sem, ha ma ezek az "ellenségek" esetleg az Egyházat támadják. Ezek a támadások jöhetnek kívülről, de néha belülről is. Bízzunk Jézusban, hogy Ő nem fél tőlük. Ha eltűri őket, ez nem jelenti azt, hogy nem látott át rosszindulatú szándékukon. Jézus féltékeny Egyházára. Az Egyház kétezer éves történelme a tanú arra, hogy Jézus mindig képes volt megfelelni támadóinak. Ez bátorítás nekünk, hogy mi se féljünk azoktól, akik támadják az Egyházat, de felhívás arra is, hogy igyekezzünk mi is megfelelni ésszel és okosan azoknak, akik támadnak bennünket.