Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott:
"Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél.
Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt!
Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem.
Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők – hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük.
Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek." (Jn 17,1-11a)

Ebben az evangéliumban Jézussal találkozunk, aki mennyei Atyjához fohászkodik. Előtte a tanítványaival beszélgetett. Utána imádkozott tanítványaiért. Fontoljuk meg Jézusnak a tanítványaiért mondott imáját. Azt kéri számukra a mennyei Atyától, hogy őrizze meg őket az Ő nevében, azaz a mindenható Atyaistenbe vetett hitükben. Aztán arra kéri a mennyei Atyát, hogy őrizze meg tanítványait abban az egységben, ami közte és az Atya között van, azaz a Jézus Krisztusba vetett hitükben. Végül azt kéri a mennyei Atyától, hogy adja meg a tanítványoknak az örök életet, azaz erősítse meg őket az éltető Szentlélekbe vetett hitükben. Azt mondhatjuk, tehát, hogy ez a hit evangéliuma. Hitünk alapvető tételeit megtaláljuk a Hiszekegyben: "Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában. Hiszek Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában. Hiszem az örök életet." A Hiszekegynek ezt a három cikkelyét olvashatjuk egy új megvilágításban is: mint életutunk három nagy mérföldkövét. A mindenható Istenbe vetett hitünk visszavezet bennünket múltunkba: Isten teremtett bennünket, Ő akarta, hogy létezzünk, Ő életünk forrása. A Jézus Krisztusba vetett hitünk meghatározza jelenünket: Jézus Krisztus hitében életünket, életutunkat az Ő jelenléte kíséri. Az örök életbe vetett hitünk tekintetünket a jövőre irányítja: igazi hazánk a mennyben van, minden, ami itt és most történik, az örökkévalóság felé vezet bennünket. Vizsgáljuk meg közelebbről hitünknek e három dimenzióját.

Hiszek a mindenható Atyában. Hitünk első alapigazsága, hogy Isten teremtette az embert. A Katolikus Egyház Katekizmusa is így kezdi hitünk bemutatását: "Az önmagában végtelenül tökéletes és boldog Isten tisztán jóságából elhatározott terve szerint, szabad akaratából megteremtette az embert, hogy boldog életének részesévé tegye. Amikor eljött az idők teljessége, az Atyaisten elküldte Fiát, mint a bűnbe esett emberek Megváltóját és Üdvözítőjét, hogy Egyházába összehívja az embereket, s a Szentlélek tevékenysége által fogadott fiaivá és a maga örök boldogságának örököseivé tegye őket". (1. szám). Ez az igazság mindenekelőtt azt jelenti, hogy szeret az Isten. A teremtés a szeretet műve. Ugyanakkor hitünknek ez a cikkelye teofánia is: Isten kinyilatkoztatja magát, szinte azt mondanánk, bemutatkozik, mint olyan, akinek alapvető személyazonossági ismertetőjegye a szeretet. Minden Istentől jön. Én is csak azért létezem, mert Isten akarta, hogy legyek. Az élet, és ezzel együtt minden más, Isten ajándéka. Ha visszakalandozunk múltunkba, rácsodálkozhatunk Isten irántunk való gondviselő szeretetére.

Hiszek Jézus Krisztusban. A lelkiélet központi kérdése, ki nekem Jézus Krisztus. Fontos tudni a választ erre a kérdésre, mert ezen múlik lelki életünk, imaéletünk, hivatástudatunk, tanúságtételünk minősége. Néha talán félünk Jézustól, mert úgy tűnik, túlságosan igényes, sokat követel meg tőlünk, elítél bennünket vétkeink miatt. Ez mind igaz, de az is igaz, hogy Jézus velünk szemben is pontosan úgy viselkedik, mint ahogyan első tanítványaival szemben viselkedett. Jézus nem ítélkezik. Gondoljunk a bűnös nőre, akit meg akartak kövezni. Amikor Jézus szétoszlatta vádlóit, azt kérdezte tőle, hogy senki sem ítélte el. Amikor az asszony ezt megerősítette, Jézus biztosította őt arról, hogy Ő sem ítéli el. Jézus megbocsájt, amint megbocsájtotta Péternek árulását, összes többi tanítványának gyávaságukat. Jézus megértő, amint megértette tanítványainak félelmét. De Jézusnak ez a jósága nem azt jelenti, hogy boldog, nyugodt, csendes, idillikus életet szavatol tanítványainak, hanem, hogy ezeken a tapasztalatokon keresztül készíti elő őket jövendő küldetésükre. Jézus sohasem a múltunkat hánytorgatja fel, hanem a jövőre készít fel bennünket. Alkalmazhatjuk ezt a szentmisére, a szentáldozásra, a szentgyónásra, az imára. Ezek mind erőforrások a következő lépéshez. Jézus tanítványainak alapvető küldetése a tanúságtétel. Tanúságot tehetnek a szeretetről, amellyel Jézus szerette őket; tanúságot tehetnek a bűnök bocsánatáról, amint Jézus megbocsájtott nekik; tanúságot tehetnek Jézus erejéről, amelyet a Szentlélekben ajándékozott nekik. Mindannyiunknak van egyéni emléke, amelyben megtapasztalta Jézus iránta való személyes szeretetét, erről kell tanúságot tennünk. Ezt jelenti Jézussal élni életünk jelen pillanatát.

Hiszek az örök életben. Mi az emberi életet két keltezés közé szoktuk beszorítani: születés és halál. A teremtő Istenbe vetett hit kitágítja ezt a keretet és azt sugallja, hogy valamiképpen öröktől fogva létezünk Isten teremtő elképzelésében, és mindörökké tovább élünk Isten örök szeretetében. Földi életünk emberi valóságunknak csak egy felvonása. Istenbe vetett hitünk a jövőre irányítja tekintetünket, az örökkévalóságra, amely már megkezdődött amióta létezünk. Ezen az úton erősít bennünket a Szentlélek, akinek különleges ajándékát megkaptuk a bérmálás szentségében. A bérmálás szentsége nem a múltnak a lepecsételése, hanem a jelennek a pecsétgyűrűje, a jövőnek pedig pecséttel ellátott ajánlólevele.