Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondotta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték:
"Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél."
Jézus így felelt: "Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot."  (Jn 16,29-33)

Erőteljes ez az evangélium. Üzenetét egy mondatban tudnánk összefoglalni: Jézus jól ismeri tanítványait. Másutt is olvassuk az evangéliumban, hogy Jézus jól ismerte az embereket, tudta mi lakozik a szívükben, és nem volt szüksége rá, hogy bárki is felvilágosítást adjon neki az emberről. Itt most a tanítványokról van szó. Jézus jól ismerte erényeiket, de gyengeségeiket is. Hangjából némi szomorúságot, talán egy kis cinizmust is kiérzünk, amikor rákérdez a tanítványokra, hogy van az, hogy most már hisznek. Hát eddig miért nem hittek? Jézus küldetésének a végénél tartunk, az utolsó vacsora termében folyik a beszélgetés. Ezért a tanítványok nagyképűsége egyenesen zavaróan hat. Magabiztosan kijelentik, hogy most már hisznek, mert Jézus nyíltan szól hozzájuk. Jézus eddig is nyíltan beszélt, amint ezt Ő maga jelentette ki, amikor a főpap arról faggatta, hogy mit tanított? Jézus azt felelte, hogy Ő mindig nyíltan beszélt, kérdezzék meg azokat, akik őt hallgatták. A tanítványokkal itt az a baj, hogy valamiképpen saját érdemüknek tekintik, hogy eljutottak a hitre. Mintha ezt saját értelmüknek köszönhetnék.

Az evangélium mindig örömhír. Ebben az evangéliumban is meg kell találnunk az örömhírt. Jézus ismeri tanítványainak erényeit. Tudja, hogy egy nap mégis csak elfogadják a nekik szánt küldetést, hogy menjenek az egész világba és hirdessék az evangéliumot. Tudja, hogy erre képtelenek lesznek saját erejükre támaszkodva, ezért megígéri nekik saját tartós jelenlétét, szeretetét, kegyelmi támaszát. Ez nekünk szánt üzenet is. Jézus mindig velünk van. Vizsgáljuk meg az evangéliumban megjelenő szereplőket. Itt van Jézus és a tanítványok. Közös vonásuk a szív érzelmei.

Jézus szomorú Szíve. Jézus válaszából a tanítványok hencegésére, hogy most már bezzeg értenek mindent, kiérezhető egy bizonyos szomorúság. A Getszemáni kertben felfedte lelke állapotát tanítványainak: "Halálosan szomorú a lelkem - mondta nekik. - Maradjatok itt és virrasszatok velem!" (Mt 26, 38). Jézus nyilvános életében többször is került olyan helyzetbe, amely szomorúsággal töltötte el a lelkét. Szomorú volt, amiért Jeruzsálem elutasította küldetését. Megsiratta a szeretett várost. Szomorúan távozott Názáretből, ahol honfitársai nem akarták elfogadni. Elszomorította a nép önfejűsége, akik már sok csodát láttak, de még mindig új jelet követeltek tőle. Szomorú volt Júdás árulása miatt. Péter tagadása is elszomorította. Szomorúan vette tudomásul hogy tanítványai szétfutottak, amikor Őt elfogták. Jézusnak érző Szíve van. Ő lehet ma is szomorú, miattunk is, hitetlenségünk miatt. Saját tapasztalatból tudjuk, mennyire fáj a szívünk, amikor egy kedves személy elárul bennünket. Fontoljuk meg, melyek azok a cselekedeteink, azok a gondolataink, azok a szavaink, amelyek esetleg szomorúságot okoznak Jézusnak.

A tanítványok beképzelt szíve. A tanítványok magabiztosan kijelentik, hogy most már bezzeg hisznek Jézusnak, vagy Jézusban, mert mindent megértettek. Elszomorít bennünket a tanítványok ilyennemű hencegése. Alig néhány óra múlva kitudódik majd, hogy semmit sem értettek meg, mert gyáván elfutnak, amikor Jézust elfogják. Az sem igaz, hogy Jézus mindig csak képekben beszélt. Igaz, sokszor példabeszédben szólt a néphez, de gyakran külön megmagyarázta tanítványainak, hogy mi volt a példabeszéd üzenete. Gondoljunk a magvetőről szóló példabeszédre, amelynek üzenetét Jézus aprólékosan kifejtette tanítványainak. Jézus többször is figyelmeztette hallgatóit, köztük természetesen tanítványait is, hogy a hit nem az ész dolga, hanem az iránta való bizalom. Ebben kell nekünk is megtalálnunk a mai evangélium nekünk szóló üzenetét. A mi hitünket nem a nagy teológiai tudás alapozza meg, hanem a Jézusra szegezett alázatos tekintet.

Jézus aggódó Szíve. Jézus elcsodálkozott tanítványainak magabiztos kijelentésén, hogy most már hisznek, de nem haragudott meg rájuk. Elfogadta azt a tényt, hogy tanítványai úton vannak a tökéletes hit felé. Tudta, hogy az érési folyamat még nem fejeződött be. A tanítványoknak még hosszú időre és sok bátorságra lesz szükségük ahhoz, hogy elérjenek a hitnek arra a csúcsára, amelynek erejében életüket is hajlandók lesznek feláldozni Jézusért. Ezért inkább aggódik értük, semmint elmarasztalja őket és bátorításként megígéri nekik, hogy mindig számíthatnak az Ő békéjére. Jézus legyőzte a világot, ezért tanítványai is részesei ennek a győzelemnek. Köszönjük meg Jézusunk jóságos Szívének, hogy nekünk is szavatolja a győzelmet életünk minden küzdelmében, erőt ad minden szenvedésünkben és vigaszt nyújt minden szomorúságunkban.