Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: "Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek" (Jn 16, 12-15).

Ebben az evangéliumban betekintést nyerünk a Szentháromságba vetett hit szépségébe. Az mennyei Atya a teljes igazság letéteményese, Jézus kinyilatkoztatja ezt az igazságot, a Szentlélek pedig bevezet bennünket az igazság egyre mélyebb ismeretébe. A mi lelki életünk szempontjából ez azt jelenti, hogy az igazság megismerésében növekednünk kell. Ebben segít bennünket a Szentlélek, Ő a mi tanítónk. Milyen módszerrel dolgozik? Mint jó pedagógus, a Szentlélek alkalmazkodik növendékei életkorához és képességeihez.

A mennyei Atya ad mindent. Hitünk alapja a mindenható Istenbe vetett hit, aki mindennek a teremtője. Minden, ami létezik, csak azért létezik, mert Ő akarta. Ez ránk is vonatkozik: azért létezünk, mert Isten akarta, hogy legyünk. Szent Pált megigézte ez az igazság és így ujjongott: "Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk" (ApCsel 17, 28).

Jézus annyit nyilatkoztat ki az igazságból, amennyit képesek vagyunk befogadni. Minden ember alapkérdése az élet értelmére vonatkozik: miért élünk és hogyan kell élnünk. Ezekhez a kérdésekhez csatlakoznak az élet rejtélyes jelenségeit megcélzó kérdések: a szeretet, a szenvedés, a halál. Jézus minderről beszélt nyilvános életében. Az apostolok sem értettek meg mindent, ezért mondta nekik Jézus, hogy majd a Szentlélek felvilágosítja őket. Mert az életre vonatkozó kérdések olyanok, hogy velünk együtt kell növekedniük. Amikor gyermekek voltunk, úgy gondolkodtunk, mint a gyermek, amikor felnőttünk, akkor felnőtt módra gondolkodunk, tanította szent Pál. A Jézus által kinyilatkoztatott igazságokat megtaláljuk az evangéliumban. Amikor olvassuk, vagy hallgatjuk az evangéliumot, mi egyre mélyebben behatolunk ezekbe az igazságokba. Csakhogy csupán emberi erőfeszítéseink ehhez nem elengedendők, szükségünk van a Szentlélek pedagógiájára.

A Szentlélek bevezet bennünket az igazság egyre mélyebb megismerésébe. Az életünk értelmére vonatkozó kérdés tulajdonképpen az Istenre vonatkozó kérdés. Nem arról van szó, hogy létezik-e Isten vagy sem, hanem hogy milyen a mi Istenünk? Szereti-e az embert, törődik-e vele, vagy olyan, mint a pogány istenek, akik a maguk nemlétező világában élik boldogságukat. Növekedni a hitben azt jelenti, hogy egyre mélyebben behatolunk abba az Istenképbe, amelyet Jézus hagyott ránk. A mi Istenünk jóságos Atya, aki szeret bennünket és mindenben a javunkat akarja. A Szentlélek működését felismerhetjük egyes jelekben, amelyek jelzik lelki fejlődésünk szakaszait. Érdekes jelenség, hogy néha amikor az evangéliumot olvassuk, vagy hallgatjuk, egyszerre úgy tűnik, hogy ezt vagy azt a mondatot még sohasem hallottuk. A Szentlélek üzeni, hogy ez a mondat pontosan nekünk szól. A történelem sok olyan szentet ismer, akik egy evangéliumi mondat útján indultak neki egy egészen új lelki kalandnak. Ez történt Szent Antal apáttal, a nyugati szerzetesség atyjával, akit megragadtak Jézusnak azok a szavai, amelyeket a gazdag ifjúhoz intézett: "Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!" (Mk 10, 21). Xavéri szent Ferenc megtérése ezzel a jézusi figyelmeztetéssel kezdődött: "Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja?" (Mt 16, 26a). Ferenc mindent feladott és elment Indiába hirdetni az evangéliumot. Mindez a Szentlélek pedagógiájának volt az eredménye. Mielőtt elkezdjük olvasni az evangéliumot, gondoljunk arra, hogy a Szentlélek sugallatára íródott, ezért mondjunk egy rövid fohászt, hogy a Szentlélek nyissa meg értelmünket, hogy egyre mélyebben megértsük Jézus tanítását.