Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: "Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ. Gondoljatok a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. S ezt mind az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem." (Jn 15, 18-21).

Ebben az evangéliumban több bátorító igazságot találunk, amelyek elkísérnek bennünket a mindennapi életben. Megtudjuk azt, hogy Jézus előttünk megy jóban és rosszban, ami azt jelenti, hogy sohasem vagyunk egyedül se örömünkben, se bánatunkban. Megtudjuk azt, hogy Jézus választott ki bennünket, ami azt jelenti, hogy megbízhatunk benne, nem fog elhagyni vagy elárulni bennünket. Megtudjuk azt, hogy minden mögött tulajdonképpen ott van a jóságos mennyei Atya, aki Jézust küldte, ami azt jelenti, hogy Isten kegyelme működik bennünk mindig és mindenütt.

Jézus előttünk megy. Amikor a lelki életről elmélkedünk, akkor leginkább úgy fogalmazunk, hogy a lelki élet lényege részesedés Jézus életében. Ez igaz. Az egyik legismertebb lelkiségi könyv, amelyen szentek nevelkedtek, köztük Loyolai Szent Ignác is, a "Krisztus követése". Maga Jézus mondta, ha valaki a tanítványa akar lenni, annak úgy kell Őt követnie, hogy magára veszi a keresztjét. Ebben az evangéliumban azonban egy másik igazság rejlik. Jézus tanítványának lenni nemcsak azt jelenti, hogy mi veszünk részt az Ő életében, hanem azt is, hogy Ő vesz részt a mi életünkben. Ő járja együtt velünk életünk útjait. Ő az, akit bennünk üldöznek. Ő az, aki belőlünk szól, ha valakit vigasztalni akarunk. A lelkiélet titka: együtt Jézussal.

Jézus kiválasztott bennünket a világból. Kereszténynek lenni ára van. Néha talán azon töprengünk, hogy nem lenne-e jobb, ha mi keresztények azonosulnánk a világgal, nem kell mutogatni magunkat, elég, ha titokban, otthonunk magányában imádkozunk. Ez a gondolkodás nem egészen helytálló. Vannak olyan keresztény igazságok, meggyőződések, amelyek "másmilyenné" tesznek bennünket a világ szemében. Ne szégyelljük sohasem keresztény értékeinket. Nem kell mindjárt nagy dolgokra gondolnunk, de fontoljuk meg, nem szégyellünk-e néha nyilvánosan keresztet vetni, az utcán a rózsafűzért "morzsolgatni", a vonatban a Szentírást olvasgatni?

Jézust a mennyei Atya küldte. Jézus nem említi egyenesben a mennyei Atyát, csak utal rá, amikor hivatkozik rá, mint arra, aki Őt küldte. Jézus előbb azt mondja, hogy tanítványait üldözni fogják az Ő neve miatt, de azonnal hozzáadja, hogy valójában az Atya neve miatt. Figyeljük meg, hogy itt már nem csak üldöztetésekről van szó, hanem arról, hogy akik a mi tanúságtételünket elfogadják, teszik ezt azért, mert felismerik benne a mennyei Atya nevét. A mi küldetésünk mércéje nem a sikerélmény, hanem a küldetéshez való hűség. Jézust néha nagy tömegek követték, néha csak kevesen, sőt egy alkalommal csak az apostolok maradtak mellette. Jézus megkérdezte tőlük, vajon ők is el akarnak menni? Azt válaszolták, hogy nem mennek el Jézustól, mert nála vannak az élet igéi. Jézussal maradtak, mert tudták, hogy Jézus hű marad ígéretéhez, hogy sohasem fogja őket magukra hagyni, ezért megbíztak benne. A hűség hűséget szül. Jézus nem azért hű, mert mi hűek vagyunk iránta, hanem fordítva, mi azért vagyunk hűek Jézushoz, mert megtapasztaltuk az Ő irántunk való hűségét.