Búcsúbeszédében Jézus így beszélt  a tanítványaihoz: "Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek." Erre Tamás azt mondta: "Uram, nem tudjuk, hova mégy, hát hogy ismerhetnénk az utat?" "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam." (Jn 14, 1-6).

Ebből az evangéliumból megtudunk egy szép igazságot: hogyan jutunk el Istenhez, a mi jóságos mennyei Atyánkhoz. A hozzá vezető út az Úr Jézusba vetett hitünk. Fontoljuk meg ennek az útnak néhány részletét.

Úton vagyunk. Az emberi élet állandó utazás. Születésünk pillanatától kezdve úton vagyunk. Van, aki úgy fogalmaz, hogy megyünk a halál felé, van, aki mégis úgy hiszi, hogy megyünk az örök élet felé. A két valóság nem zárja ki egymást, de a hangsúly ebben az evangéliumban az örök életen van, ahol mennyei Atyánk vár bennünket nagy szeretettel. Sajnos, életutunk nem mindig egyenes ívben történik. Néha eltévedünk, néha elfáradunk, néha elijesztenek bennünket a nehézségek, az úton talált torlaszok. Hitünk ad újra eligazítást. Útjelzőkre van szükségünk: ezek Isten parancsolatjai. Fedélre van szükségünk, ahová betérünk rossz idő esetén: ezek a szentségek és az ima. Útitársakra van szükségünk, hogy ne érezzük magunkat magányosnak és elveszettnek: ezek a mi kedves szentjeink, akik már előttünk megtették ugyanezt az utat. Visszaemlékezhetünk a két emmauszi tanítványra is, akik örömmel fedezték fel, hogy Jézus is velük rótta az utat. Jézus minket is végigkísér, amíg csak haza nem érkezünk, a szép Mennyországba.

Jézus vezet bennünket. Lelki életünkben nagy szerepet játszik képzelő tehetségünk is. Gondoljunk arra, hogy Jézus kézen vezet bennünket. Ez nem képzelődés, hanem evangéliumi valóság. Jézus szívesen nyújtotta kezét a szükséget szenvedőknek. Péter anyósát kezénél fogva segített fel betegágyából. A hullámokban vergődő kétségbeesett Péternek kezét nyújtotta, hogy kimentse bajából. A kigyógyított bénát is kezével állította újra talpra. Jézus felénk nyújtott "keze" az evangélium igéi, a szentségek, a lelkiismeretünk.

A mennyei Atya vár bennünket. Nagyszerű igazság, hogy Jézus már előre elkészítette lakásunkat a mennyei Atyánál. Ő biztos abban, hogy szerencsésen hazaérünk. A mennyei Atya ebben a képben anyai jegyeket ölt. Az anyák készítik nagy szeretettel és gonddal a szobát, ahová távol élő gyermeküket várják haza. Kitakarítanak, tiszta ágyhuzatot készítenek, talán még virágot is tesznek vázába, hogy gyermekük jól érezze magát otthon. Amikor végre megérkezik a várva várt gyermek, az édesanya nagyon tud neki örülni. Jézus egyik példabeszédében szintén azt mondta, hogy a mennyei Atya nagyon tud örülni minden megtérő bűnösnek, de nemcsak az Atya, hanem az egész mennyei birodalom minden lakója. A mai evangélium arra biztat bennünket, hogy bizalommal és örömmel folytassuk utunkat a mennyei Atya felé, aki nagy szeretettel hazavár bennünket.