A Szent Háromnap csúcspontja a nagyszombat esti vigília. Az Egyház ősi hagyománya, hogy a nagyobb ünnepek előtt virraszt: imádkozik, elmélkedik, felkészül az ünnepre. Ennek legszebb és egyedül megmaradt példája a Húsvét ünnepének vigíliája. A szertartás napnyugta után, lehetőség szerint sötétben kezdődik.

Az ősi hagyományok szerint ezt az éjszakát az Úrnak kell szentelni (2 Móz 12, 42 skk), úgyhogy az Evangélium intő szavai szerint (Lk 12,35 skk) a kezükben égő gyertyát tartó hívek hasonlókká lesznek azokhoz, akik Uruk érkezésére várnak, hogy amikor megjön, éberen virrasztva találja és terített asztalához ültesse őket.

Ennek a vigíliának menete a következő: Rövid lucernárium – fényünnepség – után (ez a mai vigília első része) az Egyház – bízva Isten szavában és ígéretében – arról elmélkedik, hogy mily nagy csodatetteket művelt az Úr kezdettől fogva népével (ez a második rész, az igeliturgia), egészen addig, amíg a feltámadás napjának közeledtével a keresztségben újjászületett új tagjaival együtt (ez a harmadik rész) meghívást nyert ahhoz az asztalhoz, amelyet halála és feltámadása által terített népének az Úr (negyedik rész).

A húsvéti vigília egész szertartását éjjel végezzük, úgy hogy egyrészt nem kezdjük el az éj beállta előtt, másrészt be kell fejeznünk húsvétvasárnap hajnala előtt.

A pap és a segédkezők úgy öltöznek föl, mint a szentmiséhez szokás, fehér színű ruhába. Elegendő számú gyertyáról kell gondoskodni a vigílián részt vevő valamennyi hívő számára. A templomon kívül alkalmas helyen tüzet raknak. Az itt öszegyűlt néphez kimegy a pap a segédkezőkkel, akiknek egyike a húsvéti gyertyát viszi.  A pap a szokott módon üdvözli az összegyűlt híveket és rövid intő tanítást ad a vigíliáról, ezután megáldja a tüzet. 

 

Az új tűzről meggyújtják a húsvéti gyertyát. Az új tűz megáldása után a diakónus a húsvéti gyertyát a szertartást végző pap elé viszi, aki íróvesszővel (stílus) keresztet vés a gyertyába. A kereszt fölé a görög Alfa, alája pedig az Ómega betűt vési, majd pedig a kereszt négy szára közé vési a folyó év négy számjegyét. Közben ezt mondja:

1. Jézus Krisztus tegnap és ma (a Kereszt függőleges vonalát vési a gyertyába)

2. Ő a Kezdet és a Vég. (a kereszt vízszintes vonalát vési be)

3. Ő az Alfa (a függőleges vonal fölé vési az Alfát)

4. és az Omega. (a függőleges vonal alá vési az Ómegát)

5. Övé az idő (a folyó év első számjegyét vési a kereszt bal felső szögletébe)

6. és övé az örökkévalóság. (a második számjegyet vési a kereszt jobb felső szögletébe)

7. Övé a dicsőség és a hatalom (a harmadik számjegyet vési a kereszt bal alsó szögletébe)

8. mindörökkön-örökké. Ámen. (a folyó év negyedik számjegyét vési a kereszt jobb alsó szögletébe)

A kereszt és a többi jelek bevésése után a pap öt tömjénszemet szúr a húsvéti gyertyába, kereszt alakban.  Ezután a pap az új tűzről meggyújtja a húsvéti gyertyát.

 

Ezután a diakónus a kezében a húsvéti gyertyát fölemeli, és egyedül énekli:

Krisztus világossága!

Mindnyájan felelnek rá:

Istennek legyen hála!

Azután mindnyájan bevonulnak a templomba, a menet élén a húsvéti gyertyát vivő

diakónussal. A templomban a diakónus megáll, a gyertyát fölemeli, és ismét énekli:

Krisztus világossága!

Mindnyájan felelnek rá:

Istennek legyen hála!

A hívek meggyújtják gyertyáikat a húsvéti gyertyáról, és vonulnak befelé. Amikor a diakónus az oltár elé ér, a nép felé fordulva megáll, és harmadszor énekli:

Krisztus világossága!

Az egész nép felel rá:

Istennek legyen hála!

A pap az oltárhoz érve a papi székhez vonul. A diakónus a húsvéti gyertyát a presbitérium (szentély) közepén, vagy az ambó mellett előkészített gyertyatartóra helyezi. A pap elénekli a Húsvéti öröméneket Ez a gazdagon díszített dallamú ének az őstörténettől kezdve felidézi a megváltás szükségességét, szerencsés véteknek nevezve Ádám bűnét, hogy Isten a saját fiát küldte engesztelő áldozatul. Felidézi az egyiptomi kivonulást és Jézus feltámadását. "Ó, valóban áldott éj, mert ekkor lép frigyre isteni és emberi, földi és mennyei."

Ezen a vigílián – amely minden vigília szülőanyja – legalább öt szentírási szakaszt olvasunk fel; éspedig hármat az Ószövetségből, kettőt az Újból (szentleckét és evangéliumot). Az ószövetségi olvasmányokat zsoltár majd pedig könyörgés követi.

 

A harmadik olvasmányt követően a kántor ünnepélyesen felkéri a celebránst a Gloria intonálására. Ekkor tér vissza az orgona hangja, zúgnak a harangok, csengők, elhúzzák az oltár függönyét és feldíszítik az oltárokat, meggyújtják a gyertyákat.

A szentlecke után egy ünnepélyes felvezetővel visszatér a nagyböjtben száműzött alleluia is, az örvendezés éneke. Az Evangéliumot és a szentbeszédet a keresztelés szertartása követi. Az ősegyházban húsvét éjszakáján keresztelték meg a felnőtteket. Ahogy napjainkban is, hoszsú felkészülési idő után kérték a hitjelöltek, azaz a katekumenek a keresztség szentségének felvételét. A pap megáldja a keresztvizet, a nép az összes szent közbenjárását kéri a Mindenszentek litániájával, majd az üdvösség olajával kenik meg a keresztelendőket, hogy kicsússzanak a bűn karmaiból. Ezt követi a vízzel történő leöntés. A fehér ruha is ősi hagyomány: a keresztség szentsége megtisztítja a lelket a bűn szennyétől, ezért vesznek fel fehér ruhát, a gyertya pedig Krisztus világosságát jelképezi.

Húsvét éjszakakáján a pap megbérmálja azokat, akik most keresztelkedtek meg, illetve a felnőtteket, akik megfelelően felkészültek.

A hívők közössége pedig megújítja keresztségi fogadását, amelyben ellene mond a sátánnak, minden cselekedetének és csábításának, és hitet tesz a Szentháromság Egy Istenben. A pap meghinti a népet a megáldott vízzel.

 

Nagyon ajánlatos, hogy a kenyeret és a bort az újonnan megkereszteltek vigyék az oltárhoz.

Akik felvették a keresztség szentségét, illetve bérmálkoztak, elsőáldozók is lettek. Ezen a szentmisén két nagy ostyát konszekrál a pap, hogy megújíthassa az Oltáriszentséget a monstranciában.

A szentáldozást utáni könyörgést követően a pap a Szent Háromnap alatti őrzési helyéről elhozza az Úrmutatót, a szentsírnál felmutatja és énekli: Feltámadtam! A hívek válaszukban énekilik:  és újból veled vagyok, alleluia! Ezt a napot az Úristen adta, alleluia, örvendezzünk és vígadjunk, alleluija. A pap a szentsírnál, majd a templom közepén, végül az oltárnál énekli: Békesség veletek, alleluia! A hívek válaszolják: Én vagyok, ne féljetek, alleluia!

A városon végigvonuló körmenet egyben hitvallás is. A négy égtáj felé az Oltáriszentséggel áldást ad a pap, ezzel pedig az egész városra kéri Isten oltalmát.

A templomban eléneklik a Mennynek királyné asszonnya kezdetű Mária-antifónát, majd az Oltáriszentséggel áldást ad a pap. Ezzel zárul a nagycsütörtökön megkezdett liturgia.

Fotó: Szerencsi Gábor

A szöveget a Római Misekönyv második, hivatalos kiadása nyomán készítette: Horváth Gábor