A győzedelmes Egyház nagy ünnepe Mindenszentek napja. Ilyenkor azokra emlékezünk, akik már Isten dicsőségebe jutottak. Azokra a szentekre, akiknek nincs külön naptári ünnepük, de azokra is, akiknek nevét csak Isten ismeri. Az esti szentmise is ezt a mennyei dicsőséget mutatja be, utána pedig halottak előestéje lévén azokért is imádkoztunk, akik az elmúlt esztendőben távoztak a földi életből.

"Az Egyház nem akar az Isten látására jutott lelkek közül egyet sem figyelmen kívül hagyni. Mindenszentek ünnepe a küzdő és a győzedelmes egyházat egy nagy családi ünnep keretében akarja egyesíteni, amikor minden álláskor, nemzet és idők megkoronázottai győzelmi pálmáikkal integetnek felénk és biztatnak, hogy törekedjünk e dicsőséges diadaljel után, Istennek örök, boldog meglátására" – fogalmaz Szugyogh Ferenc bencés szerzetes egy művében. Ezen a napon tehát azokra emlékezünk – köztük hozzátartozóinkra is – akik már Isten dicsőségébe jutottak.

Az Anyaszentegyház ebben az esztendőben Máté evangéliumából a nyolc boldogságról szóló részt olvastatja. "Amit emberként keresünk, az véges boldogság. Jézus isteni távlatot mutat: olyan boldogságot, ami nem véges" – kezdte a szentbeszédet Both Zoltán. A diakónus elmondta: "a szentek is keresték útjukat a világban, de elértek egy pontot, ami kizökkentette őket a mindennapokból, hogy életüket Istennek adják." Arra kérte az egybegyűlteket: otthon vegyük elő a Szentek életét, és keressük ki saját védőszentjüket. Keressük meg azt a pontot, ami megváltoztatta az életüket.

Zoltán atya az elmúlt esztendőkben elhunytakra emlékezve imádságra buzdított: "Akiket az Úr magához szólított, ők azok közé jussanak, akiket Mindenszenteknek tisztelünk. Segítsenek, hogy megtaláljuk mi is azt az isteni pontot, hogy a múlhatatlan felé tudjunk fordulni" – zárta a prédikációt a diakónus.

Az áldást követően az arany színű miseruhát lila palástra cserélte Bodó Zoltán plébános. A halottak estéje szertartásban az előző év november 1-je óta elhunytakra emlékeztünk a feltámadt Krisztust jelképező húsvéti gyertya fényénél.

"Az élők és holtak világát a feltámadt Krisztus köti össze. Az ő világossága utat mutat nekünk, a földi élet zarándokútján járó híveknek az ég felé, a és bízva reméljük, hogy elhunyt testvéreink számára pedig fényeskedik mint örök világosság. Ezért a holtakra való emlékezésünk nemcsak gyász és szomorúság, hanem átcsillan rajta az örök élete hite és a feltámadás reménye: "Hiszem a test feltámadását és az örök életet." – imádkozott  Zoltán atya.

Az elmúlt évben 112-en távoztak az élők sorából egyházközségünkben. Voltak köztük házaspárok, szülő és gyermeke, testvérek.

Requiem aeternam dona eis Domine – et lux perpetua luceat eis – requiescant in pace!

Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik – és az örök világosság fényeskedjék nekik – nyugodjanak békében!

Szöveg: Horváth Gábor
Fotók: Szerencsi Gábor, Horváth Gábor