A Szent Kereszt feltalálásának kultikus hátteréről, legendavilágáról Bálint Sánor néprajztudós összeállítását idézzük az ünnep alkalmából.

Legendába hajló históriája szerint Nagy Konstantin császár édesanyja, a később szentté avatott Ilona buzgólkodására 320 szeptember 14-én ásták ki a Kálvária földjéből. Mindhárom kereszt előkerült, külön a titulus, vagyis az INRI–tábla, amelyet Pilátus az Úr keresztjére tűzetett. Nem lehetett megállapítani, hogy a három közül Krisztus melyiken adta ki lelkét. Ezért Makárius jeruzsálemi püspök mindhármat hozzáérintette egy halálos beteg asszonyhoz. Az egyiktől meggyógyult. Így jelentődött ki, hogy melyik Krisztus keresztfája. A császárnő a kereszt egy részét és a szögeket fiának küldte Konstantinápolyba, a másik rész ezüst tartóba foglalva Jeruzsálemben maradt. Ezt a püspök minden nagypénteken nyilvános imádásra tette ki.

A legendát a Legenda Aurea nyomán az Érdy-kódex így adja elő: a zsidók Krisztus Jézus halálának utána az szent keresztfát vevék és nagy mély verembe vetvén, eltemeték. És többiglen kétszáz esztendőnél elenyészvén az feld alatt, mind Konstantinos császárnak ideiglen, kinek anyja, Szent Elona asszony lelé meg. Annak utána, kinek Istóriája rövideden ezenképpen vagyon:

Midőn egyidőben Konstantinos császárnak hada támadott volna Maxencius császárral, vívának meg az alfelden, az Duna mellett, Konstantinos császár mikoron nagyon megrettent vólna, jelenék meg őneki álmában az szent keresztnek jegye. Szózatot es halla, mondván: ez szent jegynek erejével győzheted meg az te ellenségedet.

Mikoron az szent keresztnek jegyét aranyból megszereztette volna, kezében viseli vala. Mást es szereztete, azt zászlóképpen a sereg előtt hordoztatja vala. És annak miatta Úristen diadalmat ada őneki, meggyőzvén Maxencius császárt és nagy hálát ada Istennek rajta... Azért meghagyá és kéré ő anyját, Szent Elona asszonyt, hogy egyebet benne ne tenne, hanem megkeresné az áldott szent keresztfát, kin ez világnak teremtéje megváltotta volna az emberi nemzetet és nagy méltó tisztelettel felmagasztalná őtet. Mikoron azért az szent asszony Jeruzsálembe jött volna, nagy haddal, behívatá mind, valahol az tartományban vének és bölcsek valának...

Behívatá azért őket az királyné asszony, tudakozván rajta, holott feszejtették volna meg az áldott Krisztus Jézust. És mikoron semmiképpen meg nem akarná jelenteni, megfenyejté őket, hogy mind tűzben hányatná, ha igazán meg nem akarnák mondani. Azok kedég nagyon megijedének, elővé tolják Júdást (Zakeus ivadékát), mondván: nemes asszonyunk, ím ez igaz embernek és prófétának fia, az régi atyák törvényét jól tudja. Es valamint tőle tudakozol, mind igazán megjelentheti.

Júdás nem akar vallani. Ezért a királyné mély száraz kútba vettette őtet. Holott mikoron egy egész héten volt volna, hetednapon kéré, hogy kivennék, fogadván, hogy mondaná, holott az szent keresztfa elrekkentetött volna. Elmenének azért az helyre és ott imádságot tévén, íme nagy csuda dolog: ottan megindula az hely, és oly mint nagy drága kenetnek füsti és balzsamomnak szép illatja ereszteték. Úgyhogy elcsudálkozván rajta, Júdás ottan mondá, két keze fölemelvén: óh, óh, bizony mondom, Krisztus, Jézus te vagy ez világnak idvezejtője. És ottan felövezvén, kezdé nagy erősen ásni az helyet.

Mikoron húsz lépést ásott volna, találának három keresztfákat, kiket ottan az kerályné asszony eleiben vivé. Kik között mikoron nem tudnának választani, vívék az város közepire, várván Úristennek jelenetit. Azonközben történék: hát íme egy ifjat kezdének kivinni, hol eltemetnék. Júdás nagy hamarsággal járula és tartá meg az koporsót. És mikoron ketteivel illeté volna az keresztfának, és fel nem támadott volna az halott. Az harmadikot is hozjá illeté és ottan feltámada az halott. Kezde Lucifer az pokolbeli sátán felszóval ivölteni, kiáltani az égben, mondván: Óh Júdás, Júdás, mire tőd (tetted) ez dolgot, ellene cseleködél az más Júdásnak, mert az én készleletemnek általa eláruló Krisztust. Te kedég én akaratomnak ellene megjelentéd az ő keresztfáját. Az más Júdásnak miatta nagy sokakat nyerék, temiattad kedég nagy sokakat vesztök. Annak miatta sok ideiglen országlék (uralkodtam), de temiattad kiűzetem az országból. De bizony megfizetőm jól az te rajtam tett bosszúságodat. Ki betelék az időben, mikoron nagy kénokat tétele az hitetlenekkel őrajta és szent mártíromságot szenvede ez szent hit mellett.

Júdás kedég semmit nem gondolván az erdeg beszédével, bosszantja vala őtet, mondván: az áldott Úr Jézus Krisztus téged pokolnak fenekére vessen az örök tűzre, átkozott sátán. Júdás azért ottan megkeresztölködék, és Quiriacus lőn neve, és az jeruzsálembeli püspöknek halála után tevék Jeruzsálembe püspekké.

Az kerályné asszony kedég, mikoron látta volna, hogy az három vasszegek jelen nem volnának, kéré az püspeket, hogy megkeresné. Es mikoron Quiriacus püspek esmég odament volna, holott az keresztfát meglelte vala, imádságra adó magát. És ímé láta hát nagy szép aranyas színnel fénylenek az feldben mind az három vasszegek. És felvevén, nagy hálaadással vivé a kerályné asszonynak. És Szent Elona asszony térdére esék, és nagy főhajtással, nagy tisztességgel elhelyezteté őket...

A középkori legenda a népi barokkban él tovább, sőt a ponyván megéri a XX. századot is. A dokumentumok összegyűjtése, rendszerezése még a jövő folklórkutatás feladata. Mi itt csak Varga Lajos Verses Szentírására utalunk, amely az Inventio hagyományának külön fejezetet szentel.

A katolikus liturgia, így a nagypénteki adoratio crucis, és nyomában a régebbi népi áhítat a keresztfát mindig hódolattal illette, hiszen a Megváltó szenvedett rajta és vérével is megszentelte. A keresztfában most már azonban nem csak a kínszenvedés eszközét tiszteli, hanem a győzelem jelképét is ünnepli. A liturgia ezért így módosítja a 95. zsoltárt: hirdessétek a nemzeteknek, hogy az Úr a fáról uralkodik. Ezért ábrázolják a keresztre feszített Krisztust egészen a gótikáig koronás királyként. Ezt a hódoló felfogást a keresztesháborúk után bontakozó passiómisztika és barokk jámborság szenvedő, töviskoronás Istenembere váltja föl. Ennek legmonumentálisabb kifejezése* a már többször emlegetett triumphus: a középkori templomok (Kassa, Lőcse, Bártfa, Igló, Szepesszombat, Daróc, és még bizonyára sok más helység) hajójának, szentélyének mennyezete alatt – anélkül, hogy a főoltár artisztikus megjelenését és szakrális sugallatait megzavarná – keresztbe fektetett erős gerendán ott áll a megfeszített Megváltó, két oldalán pedig a Fájdalmas Szűz és János evangélista. Az ábrázolás személyes tapasztalataink szerint Cseh- és Morvaországban is népszerű.

A jelenet azonban leszáll a triumphus magasságából, és otthonossá válik az emberek mindennapi életében. Ott látjuk állandó intelem gyanánt a barokk Kálváriákon, köztereken, szántóföldek, szőlők útkereszteződéseinél, imádságos könyvbe való szentképeken. Olykor a Grál-kehely is megjelenik rajtuk.

Az egri egyházmegyében már a török hódoltság alatt virágzott a szentkeresztcéh, vagyis a szentkereszt oltalma alatt álló jámbor társulat (Debrő, Jászapáti), amelynek búcsúkkal járó fő ünnepe az Inventio és Exaltatio volt.

Főlírást is íra pedig Pilátus és a kereszt fölé tevé. Vala pedig írva: Názáreti Jézus a zsidók királya (János 19,19). Latinul: Jhesus Nazarenus Rex ludeorum. Rövidítve: INRI. (...)

A titulushoz számos magyar hagyomány, hiedelem fűződik. A keresztfa egyik legendaváltozata szerint a tudás fájáról hozott és a haldokló Ádám nyelve alá tett három almamagból háromágú fa nőtt: egyik ága cédrus, a másiké ciprus, a harmadiké olajág. Ebből ácsolták a keresztfát, a halál fájából az élet fáját.

A franciskánus Kiss István jeruzsálemi értesülése, illetőleg fordítása szerint:

Ligna Crucis sunt palma, cedrus,

Cupressus, oliva.

Pálma, czédrus, czyprus és olajfa ága

A Krisztus Kereszte illyen fákból vala

Czedrus volt a töve, pálma a közepe,

Czyprus melyre kezek voltak leszegezve,

Olajfa táblára így írva szent neve:

Názáreti Jésus nagyon itt feszítve.

 

Siklóson följegyzett, ponyvairodalmi eredetű koldusénekből:

Cédrusfa tartotta vérző szent lábait,

Ciprusfa ölelő szentséges karjait.

Végre titulusát olajfa tartotta,

Lefolyván szent vére, bűnünket lemosta.

 

Péliföldszentkereszt búcsújáróhelyen, amely a XVIII. században a nazarénus szerzetesek kezén volt a titulusnak ezt a rendi változatát többször is láttuk: INNR, vagyis Jesus Nazarenus Nostrum Refugium.

Egy híres barokk népkönyvünk, a radnai búcsújáróhelyről írt Világos Berkeshegy ezt tanácsolja zarándok híveinek:

 

I. N. R. I.

Ezen betűket homlokodra ujoddal írván mondjad ájtatosan: Názáretbéli Jesus Zsidók királya. Ez a győzedelmes titulussa az én Üdvözítő Jézus Krisztusomnak őrizzen meg engem a hirtelen, véletlen és rossz haláltul. Amen.

Azok a helynevek, amelyekbe a kereszt szó van foglalva, nyilvánvalóan a templomi patrociniummal, esetleg kereszt-ereklyével (particula) függenek össze. Két csoportba oszthatók.

Az elsőbe, nyilván régebbi csoportba a Keresztúr, Szentkeresztúr földrajzi nevek tartoznak, és már az Árpád-korban föltűnnek: 1237. Kristur. Melich János szerint a különös szóösszetétel francia hatásra a XV. században keletkezett. Ezzel szemben Juhász Jenő helyesen, de nem egészen szabatosan magyar nyelvi fejleményként magyarázza: Keresztúr = Krisztus úr, keresztre feszített úr. Mint már mondottuk, a keresztet: a kínszenvedés, illetőleg üdvösség eszközét, jelképét a katolikus liturgiában hódolat, sőt olykor imádás illeti meg. Így szinte magától értetődött, hogy hajdani szakrális nyelvünkben a Szentpéterúr, Szentmihályúr helynevek analógiájára a Keresztúr is megszülethetett. E tisztelethez természetesen az ereklyekultusz is hozzájárult. Ilyen helyneveink:

Keresztúr (Hostie), Almáskeresztúr, Apátkeresztúr (Cristur), Bácskeresztúr (Krstur), Balatonkeresztúr, Berekkeresztúr (Bara), Bethlenkeresztúr (Sieu Cristur), Bodrogkeresztúr, Csernakeresztúr (Cristur), Csicsókeresztúr (Cieeu Cristur), Drávakeresztúr, Gerendkeresztúr (Grind), Hejőkeresztúr, Kaposkeresztúr, Kétkeresztúr (Nové Hony), Kiskeresztúr (Cristurul Mic), Magyarkeresztúr, Maroskeresztúr (Cristeşti), Murakeresztúr (Križovec), Nemeskeresztúr, Németkeresztúr (Deutsch-Kreuz), Ókeresztúr, Ördögkeresztúr (Cristur), Petrikeresztúr, Pókakeresztúr (Poca Cristur), Pusztakeresztúr, Rábakeresztúr, Ráczkeresztúr, Rákoskeresztúr, Sajókeresztúr, Sárkeresztúr, Sarkadkeresztúr, Sopronkeresztúr, Szászkeresztúr (Criţ), Szécsikeresztúr (Zemplínska Teplica), Székelykeresztúr (Cristurul Secuese), Szilágyfőkeresztúr (Cristur-Criseni), Tiszakeresztúr, Tótkeresztúr (Krizevci), Vágkeresztúr (Krizovany nad Dudvahom).

A Szentkeresztről nevezett helynevek: Barsszentkereszt (később Garamszentkereszt), Garamszentkereszt (Ziar nad Hronom), Gyöngyösszentkereszt, Kézdiszentkereszt (Poian), Péliföldszentkereszt, Pilisszentkereszt.

A Szentkereszt egyike legősibb és legkedveltebb hazai patrociniumainknak. Számuk szinte áttekinthetetlen. Már a középkor elején föltűnnek, de mintha a barokkban válnának különösen kedveltté.

Több középkori kolostori közösségünk helyezte magát a Kereszt oltalmába. Ilyen a bencés Vértesszentkereszt (Árpád-kor), Muraszentkereszt (1347), Telki. Ilyen a premontrei Lelesz (XII. század), a pálos Bodrogmonostor, továbbá a nagyszebeni prépostság. A szentsír kanonokjainak hunfalvi (Hunsdorf) temploma (1222) is ezt a titulust viselte. Szentkereszt-kápolnája volt Eger középkori székesegyházának.

A szentkereszt föltalálásának legendájával középkori falképeinken nem találkozunk.

Gótikus szárnyasoltáraink képciklusai:

Bártfa (Kálvária-oltár 1490:.7. A kereszt feltalálása, 8. Heraklius a kereszttel Jeruzsálembe vonul, 9. A kereszt imádása. 10. Ilona császárnő a máglya előtt, 11. A kereszt halottat támaszt föl. 12. Heraklius másodszor vonul kereszttel a szent városba), Kisszeben (Sabinov, Kálvária-oltár 1520: 1. Szent Ilona megkérdezi a tudósokat. 2. A kereszt halottat támaszt föl. 3. Heraklius a keresztet Jeruzsálembe viszi. 4. Másodszor viszi be), Liptószentkereszt (Sväty Kriz; 1520, Túrócszentmártoni Múzeum: 1. a kereszt föltalálása, 2. A kereszt-csoda, 3–4. jelenetek a legendából), Zólyomszászfalu (Sasová, Ilona- és Egyed-oltár 1515: 3. A kereszt megtalálása. 4. Vita a kereszt fölött. 7. A kereszt-csoda. 8. A kereszt felállítása.

A barokk ikonográfia áttekintése és rendszerezése még a jövő kutatás kötelessége. A mi ismereteink szerint legkiemelkedőbb Balatonkeresztúr freskóciklusa (feltalálás, Heraklius visszaszerzi a szentkeresztet, fölmagasztalás). Utalunk még Sasvár (Šaštin) és Szécsisziget falképeire.

A plasztikus emlékek közül jelentős a kolozsvári Szent Mihály-templom barokk fareliefje, amely a világ bűnei alatt összeroskadó Krisztust ábrázolja. Fején töviskoszorú, vállán az emberi bűnöket jelképező keresztek serege: Ira, Avaritia, Superbia, Invidia, Blasphemia, Homicidium, Ebrietas, Detractio, Non felix Matrimonium, Mendacium, Inquieta Constientia, Gula, Acedia, Luxuria, vagyis harag, fösvénység, gőg, irigység, istenkáromlás, gyilkosság, részegség, gyalázkodás, házasságtörés, hazugság, rossz lelkiismeret, falánkság, bujaság, jóra való restség. Hasonló oltára van Csíksomlyó búcsújáró templomának is. A téma számos somlyai misztériumjátékban, a karácsonynál is emlegetett égi pör több változatában is megjelenik.

A katolikus templomnak és katolikus tájnak legjellegzetesebb szakrális ismertetőjele a kereszt, szabatosabban a feszület Krisztus megfeszített testével, továbbá az egyszerű kereszt, amelyen nincs corpus, legföljebb fölírások.

A feszület, a megváltás emlékjele a főoltár liturgikus, tehát elmaradhatatlan, előírt tartozéka, amelyet sem kép, sem Krisztusszimbólum nem helyettesíthet.* A liturgiában a főoltár a misében megújuló keresztáldozat színhelye, egyúttal a jeruzsálemi szentsír jelképe. A keresztet megtaláljuk a mellékoltárokon, sőt önállóan is (misszióskereszt) a magánájtatosság számára. Bizonyos, főleg bűnbánati imádságokat régebben ilyen feszület előtt kellett végezni.

Lehetséges, hogy a középkori Aachen-járó magyar zarándokok emlékezetét őrzi az Ungarkreuz: a corpus ágkeresztre farbor vitae) van feszítve. Andernach sokat emlegetett, csodatevőként tisztelt feszülete valószínűleg az aacheni magyar processzió körmeneti keresztje volt. Közeli hazai rokona Mateóc (Matejovce), Lőcse, Szepesdaróc (Dravce), Szepesbéla (Bela) templomában látható. Az összefüggések a Rajnavidék, Szilézia és hazánk között még nem egészen tisztázottak. Az efféle spirituális jellegű feszületek szellemi forrása nyilvánvalóan Szent Bonaventúra egyik műve, a Lignum Vitae. Sajátos módon hasonló fölépítésű, de már barokkos fogalmazású temetői sírkeresztek Keszthely-vidéki temetőkben is fölbukkannak.

Gonoszűző célzattal kint a szabadban már a középkorban állítottak kőkereszteket. Máig megvan 1300 tájáról Sopronban, a balfi úton egy pihenőkereszt. A Bäckerkreuz szintén Sopron határában áll. Van belőlük – mindig útkeresztezéseknél, – Nagymarton (Mattersdorf), Széleskút (Breitenbrunn), Nagysitke falukban. Mécsesük is volt. Éjszakára meggyújtották, hogy a jámbor emberekre itt az útkeresztezéseknél leselkedő gonoszt, elkárhozott lelkeket elriasszák vele. Ilyen kereszteket hajdanában nyilván az egész országban állítottak.

Középkori, egy tömbből faragott, 2 méternyi gránitkereszt áll szántóföldön Magyarcsanád és Kövegy között. Sajnos, epigráfiai eligazításnak még nyoma sincs rajta. Rejtélyes, hogyan került ide. Hasonló, de bevésett johannita keresztecskékkel díszített hatalmas középkori sziklakereszt áll Szászváros (Broos, Oraştie) közelében, egy útkeresztezésnél.

Az archaikus, szabadon álló, Krisztus monogramos crux invicta moldvai csángóink között általánosnak mondható. Itteni jelentkezéséről, kultikus összefüggéseiről tudomásunk szerint a kutatás még nem nyilvánított véleményt.

Az európai pestisjárványok, hitújítás, török, harmincéves háború hatalmas lelki megrázkódtatásai, szorongásai magyarázzák a keresztkultusz páratlan barokk virágzását. A hívek számára nemcsak a megváltás eszköze, hanem a fájdalomban megtisztult reménység, keresztény méltóság biztató szimbóluma is.

A hazában található barokkos templomi és útmenti keresztek változataival, rendeltetésével művészettörténeti és néprajzi kutatásunk behatóan még nem foglalkozott. Ez utóbbinak legfeljebb a temetői fejfák, sírkeresztek számbavételére volt gondja. E pillanatban mi sem vállalkozhatunk érdemleges, rendszerező tárgyalásra, csak utalásokra.

Nyilvánvalóan délnémet barokk hatásra tűnik föl és terjed el a XVIII. századi pestisjárványok idején a betűmágiás pestiskereszt, másként zakariáskereszt. Találkozunk vele imádságoskönyvek illusztrációi között, egykorú ponyvairatok címlapján, önálló apró szentképeken, azonkívül templomi fogadalmi képek, főleg Mariahilf-ábrázolások járulékaként.

A zakariáskereszt betűi egy-egy bibliai mondásnak kezdőbetűi, amelyek a gonoszlélek műveként értelmezett, olykor vele azonosított járvány megigézésére, elriasztására szolgáltak. Megfejtésük:

 Z = Zelus domus tuae comedit me: a házadért való buzgóság emészt engem (68, zsoltár).

D = Deus, Deus, meus, expelle pestem: Uram, Istenem, távoztasd el a pestist.

I = In manus tuas commendo spiritum meum: kezedbe ajánlom lelkemet (Lukács 23,46).

A = Ante coelum et terram Deus erat et Deus potens est ab hac peste me liberare: Isten volt, mielőtte az ég és föld lett volna. Van ereje megszabadítani engemet a pestistől.

B = Bonum est praestolari auxilium Dei cum silentio ut expellat pestem a me: jó várni hallgatásban Isten segítségét, hogy a pestist elűzze tőlem.

I= Inclinavi cor meum ad faciendas iustificationes tuas: szívemet a Te igazságaid megcselekvésére hajtottam (118. zsoltár).

Z = Zelavi super iniquos: bosszankodtam a gonoszokra.

S = Salus tua ego sum: a te üdvösséged vagyok.

A = Abyssus abyssum invocat et voce tua expulisti daemones: az örvény az örvénynek kiált és szavaddal elűzöd a gonoszokat (41. zsoltár).

B = Beatus vir, qui sperat in Domino: boldog az a férfiú, aki az Úrban reménykedik (39. zsoltár).

Z = Zelus honoris Dei convertat me, antequam moriar: az Isten tisztességéért való buzgóság megtérít, mielőtt meghalok.

H = Haeccine reddis Domino popule stulte?: ezekkel fizetsz az Úrnak, esztelen nép? (5Mózes, 32,6).

G = Gutturi meo et adhaereat lingua mea faucibus si non meminero tui: torkomhoz ragadjon a nyelvem, ha meg nem emlékezem Rólad (136. zsoltár).

F = Factae sunt tenebrae in universam terram: sötétség támadt a földkerekségen (Lukács 23,44).

B = Beatus, qui non respexit in vanitates: boldog, aki nem törődik a hívságokkal.

F = Factus est Deus in refugium mihi: Isten nekem oltalmam lett (93. zsoltár).

R = Respice in me Domine, Deus meus Adonai: Uram, tekints reám, Adonáj Istenem (21. zsoltár).

S = Sana me Domine, et sanabor: Orvosolj Uram, és meggyógyulok (Jeremiás, 17,14).

(...)

Az egész katolikus Európában, így hazánkban is nagy számmal állanak útszéli keresztek. Egyik-másik, különösen Szlovákiában, Lengyelországban – hogy csak közelebbi tájakon maradjunk – népművészeti remeklés. Nálunk a székelyeknél, palócoknál, Göcsejben akadnak jellegzetes fakeresztek. Rendszeres számbavételük, méltatásuk még az eljövendő folklór-, illetőleg népművészeti kutatás feladata. Egyelőre csak adalékokkal rendelkezünk.

Keresztet általában családok, vallási társulatok, helységek emeltek jámbor elhatározásból, fogadalomból. Kint a határban, rendesen útkeresztezésnél állították őket. Ez nem véletlen, hiszen a néphit szerint a rosszak, bűbájosok éppen itt, a keresztúton leskelődnek az emberek megrontására.

A kereszt mellett elhaladva hivő parasztok megemelik a kalapjukat, az asszonynép pedig keresztet vet. Egy halasi református ember is mindig így cselekedett. Pápista szokásán elcsodálkozva azt felelte, hogy Jézus igaz ember volt, megérdemli a tiszteletet. Emlékeztetünk Ady Endre költeményére is (Krisztus-kereszt az erdőn).

A szegedi tanyákon különösen sok keresztet látunk, amelyeket az állíttató személy, család után emlegetnek (Pappistaköröszt, Szőkegyuraköröszt, Geraörzseköröszt). A tápai Hódëlonka (Hódi Ilonka)-keresztet Juhász Gyula emelte a költői halhatatlanságba (A tápai Krisztus.) A kereszt fölszentelése ünnepélyesen, a helyszínen bemutatott misével és prédikációval, utána meg vendégséggel történt. Az új keresztnek keresztapát és keresztanyát is választottak.

A kertecskével övezett kereszt, amelyet a család birtokán állítottak, szegedi népi jogszokás szerint az Egyházé volt, bár telekkönyvi átírásra nem került sor. A gondozás mindig a családot, keresztszülőket illeti, de szomszédok is törődnek vele, ha az alapító családja kihalt, vagy elkerült. Így mindig jut rá főleg szombati napokon virág, halottak napján pedig égő gyertya. Mellette elhaladva népi tisztességtudás szerint illik kalapot emelni, fehérnépnek keresztet vetni magára.*

Kecskeméti hagyomány szerint az elkorhadt, esetleg elpusztított útszéli fakereszteket nem szabad ebek harmincadjára engedni, elégetni sem, hanem tisztességgel el kell földelni, temetni.

Göcsej, Zala útszéli keresztjein régebben apró, bojtszerű bádog csengettyűk is voltak, amelyek szélfúváskor, vihar idején csilingeltek. Eredeti gonoszűző célzatuk világos. Nevük csengős kereszt.

A városlődi keresztről (1905) az a hír járta, hogy egyik oldala mindig izzad, csöpög, a víz sörnyedez belőle. Ezért csontfájós betegek, tüdőbajosak bizalommal jártak ide, a század első évtizedeiben imádkozni.

Vajkai Aurél említést tesz arról is, hogy a múlt században az útszéli kereszteket Kassa környékén a nyavalyatörős betegek rongyokkal aggatták tele.

Az esztergomi határban álló Hideglelőskereszt hiedelemvilágát sajnos, nem sikerült megismernünk.

Bizonyára gazdag az útszéli keresztekhez fűződő mondavilág is. Erre azonban alig terjedt ki a kutatás figyelme. Itt csak egy szép szlovák mondát idézünk.

Rákóczi szabadságharca után Nagyszombat városára élénk napok virradtak, a mesterségek a háborús idők után kezdtek virágzani. Sok pénz fordult meg a kalmárok kezén. Egy Rajnoha nevű zsivány bandát toborozott a kifosztásukra. Egy kereskedő megölésének helyén, a Barvinekhegy csúcsán a rokonok egy tölgyre keresztet függesztettek. Rajnoha máskor is itt szokott lesbe állani. Egyik fiatal cimborája eliszonyodott, hogy itt a kereszt előtt garázdálkodjanak. Rajnoha ráparancsolt, hogy baltájával csapja le Jézus fejét. A legény ezt megtagadta. Erre a vezér baltájával maga készült a keresztet szétvágni, a tölgyfa azonban szétnyílt és a feszületet oltalmazólap magába foglalta, ágai pedig hirtelenében egészen a földre terültek. Így védelmezték meg a szentkeresztet Rajnoha dühe elől. Most hirtelen nagy szélvész, vihar támadt. A zsiványokat földre teperte és szétsodorta messzire. A többször felújított kereszt még a múlt század végén is nagy tiszteletben állott a környék jámbor népe előtt.

A keresztvetés, vagyis a hívő ember homlokának, szívének, két vállának a jobb kéz ujjaival való érintése, vagy más személynek, tárgynak, munkafolyamatnak keresztjellel Krisztus oltalmába ajánlása, megáldása a népnél messzire túlterjed a vallás követelte alkalmakon.

Öreg szegediek máig keresztet vetnek a kenyértésztára, megszegendő kenyérre, evés előtt az ételre, lefekvés előtt a párnára, alvó családtagokra, olykor a szoba négy sarkára, ajtajára. Ilyenkor ezt mondják: Jézus vére fusson át mindön sarkot! Régebben a Tiszában való fürdés előtt a folyóvízbe mártott ujjal mindenki keresztet vetett magára: Égzengéskor, valamint kocsi, hajó indulásakor mindenki keresztet vetett magára, az embernép pedig megemelte a kalapját. Ásításkor kinyílt szájára vetett az öregje keresztet.

Amikor a tápai gazda először fogta a csikót kocsi elé, a kapuköldöknél az ostorral keresztet rajzolt a földre. A tápai ember egyébként keresztet vet az utcaajtóra, különösen, ha katonának megy, továbbá ha bírósági tárgyalásra, egyáltalán úr elébe indul, hiszen ott kiszolgáltatottságában mindig ő szokta húzni a rövidebbet.

Göcsejben szüléskor fejszével vágtak keresztet az újszülött fekvőhelyére. Ormánságban fokhagymával keresztezték meg a gyerekágy négy sarkát. Meg nem nevezett alföldi helyen szentelt tömjénnel keresztezték meg a szabadkémény füstös oldalát. Ellő jószág hasát, tőgyét sokfelé illetik keresztjellel.

Felsorolásainkban nem törekedtünk teljességre.

Részletek Bálint Sándor: ÜNNEPI KALENDÁRIUM I. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából (december 1. - június 30.) Budapest : Neumann Kht., 2004. c. munkájából