Mária hét fájdalmát az egyházi év fájdalmaspénteken is számontartja, de ez a nap a nagyböjt ősi liturgikus rendjében mindig megmaradt jövevénynek. Ezért volt szükség önálló ünnepre, amely az emésztő anyai fájdalomnak egyszerre archaikus és szakrális képzetvilágát dicsőíti meg.

Bálint Sándor kitűnő néprajztudós kutatásainak összefoglalója olvasható az alábbiakban

Hétfájdalmú Szűzanya, Mária felmagasztalt anyai fájdalmáról való megemlékezésre jellemzően éppen a Szentkereszt felmagasztalásának ünnepét követő napon, búcsúnapjának megülésére pedig a rákövetkező vasárnap kerül sor.

A kultusz eredetét a kutatásnak még nem sikerült teljesen tisztázni. Aligha tévedünk, ha kibontakozását nem korábban, hanem a keresztesháborúk Szentföld-élményében és a nyomában születő passiómisztikában keressük. Felvirágoztatása körül különösen a koldulórendek, főleg a franciskánusak, majd önállóbban a szerviták buzgólkodnak.

Költészetünk legrégibb és legszebb középkori emléke az Ómagyar Máriasiralom, amely már a XIII. században tanuskodik népünknek még napjainkban sem lankadó tiszteletéről.

A Szűzanya fájdalmainak kultuszát az evangélium tekintélye alapozza meg, amikor Simeon szavaira emlékezik: S a Te lelkedet is tőr járja át, hogy kinyilatkoztassanak sok szívből a gondolatok (Lukács 2,35). Menekülnek Egyiptomba: Heródes keresi a Gyermeket és meg akarja ölni (Máté 2,13). Nem találja a tizenkét éves Jézust: Atyád és én bánkódva kerestünk (Lukács 2,48). Mária ott áll a keresztfa alatt: Jézus keresztje mellett ott állott édesanyja (János 19,25). Mindez azonban Mária fájdalmának csak négy evangéliumi megnyilatkozása. A másik háromról: a Szűzanyának a keresztvivő Jézussal való találkozásáról, a keresztről való levételről, illetőleg halott Fiának ölében való megpihenéséről és a temetésen való részvételéről csak a tiszteletre méltó ősi hagyomány tud. Erről nagypénteknél bővebben is szólottunk. Mindenesetre ezzel kerekedik a szakrális számszimbolika szellemében 7-re a Szűzanya keserűsége.

A legenda – mint annyiszor – lélektanilag most is jó helyen tapogat, amikor a kultusz megalapítójának János evangélistát tartja. Úgy mondja, hogy János Mária mennybevétele után nagyon szerette volna látni a Szűzanyát. Egyszer aztán az égbe ragadtatott és hallotta, hogy Jézus nagy kegyelmet ígért azoknak, akik Mária anyai fájdalmát tisztelik.

Egy másik legenda szerint Nikodémus és Arimathiai József azon a helyen, ahol Mária Jézussal a Kálváriára menet találkozott, és ahol anyai fájdalmában elalélt, templomot épített, sőt külön rendet alapított a Fájdalmas Szűz tiszteletére. Ez lenne a szervita, népünk ajkán servita rend, amelyet később a Hét Szent Alapító úgy keltett volna Firenzében új életre (1240). A legenda szerint maga a Szűzanya rendelte fájdalmaira való emlékeztetésül a fekete rendi köntöst, amely jelképesen Mária özvegyi ruhája.

A kultusz népszerűsítéséből a franciskánusok is derekasan kiveszik a részüket. A rájuk annyira jellemző compassio szinte fölülmúlhatatlan két irodalmi kifejezésre jut Szent Bonaventúra zsolozsmájában (officium de compassione Beatae Mariae Virginis), és a Stabat Mater himnuszában, Jacopo da Todi remekében. Mindkettő belekerült a római liturgiába, de ugyanakkor kiapadhatatlan forrása és mintája lett a szakrális népköltészetnek, Mária-siralmaknak is.

A himnusz Kájoni János énekeskönyvének barokk, illetőleg Babits Mihálynak modern fordításában így kezdődik:

 

Álla a keserves anya,

Keresztfánál siralmába.

Midőn függne Szent Fia.

Midőn függne Szent Fia.

Kinek megepedett szívét,

Töredelmes és bús lelkét

Hegyes tőr általjárta,

Hegyes tőr általjárta...

 

Állt az anya keservében

sírva a kereszt tövében,

melyen függött szent Fia,

kinek megtört s jajjal-tellett

lelkét kemény kardnak kellett

kínzón általjárnia...

 

A Pieta mint az isteni és emberi szenvedés megfoghatatlan szimbóluma, a középkor végének, a devotio moderna világának alighanem legegyetemesebb áhítatforrása. Amit mi már műalkotásnak érzünk, az még Michelangelónál is elsősorban kultikus követelményeket szolgál. Az áhitatforma az imago pietatis képzetkörével is összeötvöződik. A hozzáfűződő pápai búcsúkiváltságok föltétele, hogy bizonyos, Krisztus kínszenvedéséről és Mária keserűségéről szóló imádságokat a pietás előtt kell végezni. Ez eleinte a feszületet is jelenthette, de legáltalánosabban és később kizárólag a Mária ölében nyugvó halott Krisztust.

Misét mond vala egyszer – írja (1514), a Lobkowitz-kódex – dicsőséges Szent Gergely pápa és neki jelenék Urunk, áldott Jézus, és akkoron megjelenék neki az ő szentséges kénszenvedésének titkában. Akkoron való ájtatosságában szerzé imez ide alá megírt hét szent imádságot. De hogy emberek nagyobb ájtatossággal olvasnáják, engedé, hogy valaki halálos bűn nélkül teredelmességgel térdenállva megmondja és minden imádság után mondjon egy Miatyánkot és Üdvözlégyet ... De a pietas elett kell megmondani.

Híres pozsonyi barokk imádságos könyvünk, a Florilegium Forgachianum ezt így mondja: Oratio dicenda ante imaginem pietatis, quam Germani vocant Vesperbild.

Bizonyos, hogy számos későgótikus Pieta-szobrunk körül – mintegy megszentelődve e búcsúlehetőségektől, majd elrejtőzködve a hitújítás képromboló hevülete elől – a barokk időkben búcsújáró kultusz kerekedik (Sasvár, Pozsony, Nyitra, Sümeg, Felsősegesd, Gyöngyös, Eger). Mindezekről a hazai búcsújárásról tervezett munkánkban szólunk bővebben.

A Mária-kultusz ősiségét és folytonosságát annyira hangoztató tridentinus buzgóságnak egyenesen kapóra jönnek ezek a primitív faszobrok, amelyek a barokk templomok káprázatos pompájában a régi jó idők meghitt egyszerűségét, a szülőföld archaikus világát, a hit középkori töretlenségét idézik.

Ebbe a szakrális érzésvilágba tartoznak még főleg a szlovákság és a lengyelség körében azok az apró, 20 – 30 cm magasságú, népi fafaragóktól alkotott, búcsúfiába hozott Pieta-szobrok, amelyeket még szintén ez a gótikus-barokk jámborság ihletett, és karizmájuk miatt a régi Magyarország katolikus paraszthajlékaiban a legutóbbi időkig igen megbecsülték, őrizték őket. 

A hazai Pieta-kultuszba újabb barokk szálakat szőnek bele a szerviták is, akik a Habsburg-monarchiában, éspedig először Innsbruckban (1614) telepednek meg. A Hétfájdalmú Szűzanya ünnepét nagy fénnyel ünneplik először Ausztriában, majd áttelepülve, hazánkban is. A hozzáfűzött búcsúkiváltságok következtében a rend pesti, de főleg egri temploma messze környék jámbor zarándokait vonzza magához.

Nem lett ugyan búcsújáróhely a pesti szervita templomból, azonban a környék, így tudomásunk szerint Dány, Isaszeg jámbor asszonynépe az ünnepen vagy a rákövetkező vasárnap még a legutóbbi időkben is föl szokta keresni, hogy a szervitákkal együtt, napjainkban pedig a helyi hagyomány erejétől ihletve osztozzék Mária anyai fájdalmában, egyúttal vigasztalódjék a maga küzdelmes életének felajánlásával.

Az egri servita templomot viszont éppen a Fájdalmas Szűz kultusza avatta a bükki palóc és jász jámborság egyik tűzhelyévé. Bélapátfalva palóc népe fájdalmas templom néven emlegeti. A templom csodatevőként tisztelt Pieta-szobra az imago pietatis gótikus világából itt is még közvetlenül hagyományozódhatott a későbbi korokra, napjainkra. Tudjuk, hogy a szervita templom török mecset helyén emelkedik, ezt pedig egy olyan középkori apácatemplomból alakították át, amely hajdan búcsújáróhely is volt: föltétlenül benne az a Vesperbild, amely vagy amelynek mása, örököse a mai kegyszobor.

A Hétfájdalmú Szűzanya egri kultuszát a búcsújárásról írandó munkánkban részletezzük. Orosz Istvánnak megragadó leírására (1875) is csak utalunk. Nem szólhatunk itt a gazdagon termő ponyvairodalmi alkotásokról: Orosz István, Varga Lajos és mások versezeteiről, továbbá Tárkányi Bélának egri szervita ösztönzésre szerkesztett, 16 kiadásban megjelent könyvecskéjéről: Szomorúak Vigasztalója.

Abból a lelkendező litániából mégis idéznünk kell egy részletet, amelyet Varga Lajos jászárokszállási szentember még a barokk halmozó készségével szerzett az egri fájdalmas búcsú zarándokai számára:

Azon szívfájdalmad által, melyeket Jézus miatt szenvedtél,

Azon szívfájdalmad által, midőn Betlehemben szállást nem találtál,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad jászolyba fektetni kénytelen voltál,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad körülmetéltetett,

Azon szívfájdalmad által, midőn Simeon jövendölését hallottad,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiaddal Egyiptomba kelle futnod,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiadtól három nap elmaradtál,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad keserves kínszenvedését neked kijelentette,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad tőled elbúcsúzott,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad mint egy gonosztevő megfogatott és megkötöztetett,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad kicsúfoltatott és arcul veretett,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad megostoroztatott,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad tövissel koronáztatott,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad halálra ítéltetett,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiadat a kereszttel megterhelve a Kálváriára menni láttad,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad a keresztfához szegeztetett,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad a keresztfán két lator közt függött,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad a keresztfán szomjúhozván ecettel és epével itattatott,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad Jánost fiaddá ajánlotta,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad a keresztfán halállal küzdött,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiadat a keresztfán meghalni láttad,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad oldalát lándzsával átverni szemlélted,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad holtteste a keresztfáról levétetett,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiad drága teste szűz öledbe tétetett,

Azon szívfájdalmad által, midőn szent Fiadat eltemettetni láttad, kérünk Téged, hallgass meg minket!

Varga Lajos tollából született hétfájdalmú olvasó, bélapátfalviak ajkán hétverses olvasó is, amely fölváltva üdvözlégy-parafrázisokból és megfelelő énekszövegekből áll. Idézéséről hosszadalmassága miatt le kell mondanunk. A búcsúsok menetközben, továbbá egri virrasztások alatt ebből is merítettek épülést.

Az egri kultusz nem korlátozódott a búcsúnapra, szeptember harmadik vasárnapjára, hanem szinte az egész esztendőre kiterjedt: két évszázadon át, alighanem az első világháborúig, virágvasárnaptól kezdve mindenszentekig, minden hónap harmadik vasárnapjának délutánján a szerviták templomából körmenet vonult fel az egri vár Kálváriájának hét stációjánál és keresztjénél végzendő ájtatosságra.

Sajátos egri szőlőműves terminus: fájdalmasra szed, vagyis már a fájdalmas búcsúra megszüretel.

A régi Magyarország, illetőleg a fiatal Szlovákia egyik legnagyobb jelentőségű kegyhelye Sasvár, szlovákul Šaštyn, németül Schossberg, a szlovák szakrális népéletnek talán legbuzgóbb forrása. A búcsújárásról tervezett munkánk majd bővebben is jellemzi.

Itt csak annyit, hogy a Hétfájdalmú Szűzanya templomát a főúri Czobor-család építette, és gondozását a magyar pálosokra bízta, akik a kultuszt inkább franciskánus szellemiségben ápolták. Zarándokai magyarok, szlovákok, németek, csehek, morvák. A XVIII. század folyamán a törökdúlta déli vidékekre települt magyarok, szlovákok Dunántúlról, sőt az Alföldről is sokáig visszajárnak ide. Kegyeletük emlékezetét a kegyszobornak komáromi, váci, vácrátóti, kecskeméti, kispetényi mása máig megőrizte. Megvolt az orsolyiták győri zárdájában is. Pilisszántó szlovák ajkú falu főoltárára 1872-ben Kormos Pál helybeli gazda a sasvári kegyszobor másolatát hozta. A jámbor néphit szerint a szobor mindenkire érdeme szerint néz: a megátalkodottakra szigorúan, a megtisztultakra kegyesen.

Simontornya barokk Pieta-szobra a bécsi Maria Stiegen-templom eredetijét követi. 

Szokás a Fájdalmas Szüzet halott Fia nélkül, pusztán hét tőrrel vagy karddal átvert szívvel is ábrázolni. Ilyen a bajai franciskánus kolostor sarkán, illetőleg újabban a templom külső oldalánál: Mater Dolorosa 1740. Talán valamelyik boszniai kegyszobor mása.

Egy másik hasonló Pieta-ábrázolásról Loyolai Szent Ignác ikonográfiájánál emlékezünk meg. 

A Hétfájdalmú Szűzanya kultuszának barokk gyökérverését és utóbarokk népi virágzását a patrociniumok is tanúsítják. A tiszteletére emelt kápolnák leginkább temetőben állanak, a halottak oltalmára és az élők vigasztalására.

Mária hét fájdalmát, de hét örömét is ünnepli a franciskánus ihletésű váci Hétkápolna, amely szintén búcsújáróhely, egy kisebb szakrális táj szíve.

A Fájdalmas Szűzanya gótikus táblaképei még nem önállósultak, nem szakadtak ki a Vir dolorum, illetőleg imago pietatis ikonográfiai rendjéből.

Részlet: Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II. c. munkájából (A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából (július 1. - november 30.) Budapest : Neumann Kht., 2004)