2018. június 16-én szentelte Dr. Veres András megyéspüspök szerpappá Both Zoltánt. Első állomáshelyének a magyaróvári plébániát jelölte ki. Diakónusunk augusztus 1. óta szolgál egyházközségünkben. Bemutatkozott már a szentmiséken, találkozhattunk vele a plébánián, szóba elegyedhettünk vele az utcán. Honlapunkra egy rövid beszélgetést készült Zoltán atyával papi hivatásának alakulásáról, magyaróvári feladatairól.

Horváth  Gábor: Eltelt egy hónapban itt Magyaróvárott. Milyen tapasztalatokra tett szert plébániánkon?

Both Zoltán: Ez egy nagyon jó és összetartó közösség. Van egy kemény mag, akik hétköznap is megjelennek szentmisén, mondhatni, hogy van egy állandóság, akik mindig jelen vannak. Olyan nagy szeretettel fogadtak, mint amilyen nagy szeretettel én érkeztem. Remélem, hogy ez a szeretet kitart a későbbiekben is.

HG: Bősárkányból származik. A lelkében mit hozott szülőfalujából?

BZ: Bősárkány a maga teljességében egy klasszikus vallásosságú falu. Az idősek mély vallásossága még átjárja a közeget. A fiatalságban már sajnos nincs meg ez a mély hit. Ez sajnos általánosan tapasztalható szinte mindenhol. Amit ott az ember magába tudott szívni, az ráhagyatkozás az Istenre. Az egykori halászfalu, ami mindig ki volt téve a természetnek is egyrészt, másfelől pedig az átvonuló hadseregek a történelem során szinte mindig felgyújtották. Így a falunak mindig volt egy nehéz múltja, de ehhez kapcsolódott egy nagyon erős összetartás is a hitben. Ennek egyik legszebb példája a bősárkányi templom megnagyobbítása a második világháború idején. Néhány hónap alatt az egész falu összejött és a legszegényebb napokban megháromszorozták a templom méretét, mert szükség volt rá. Ez az idősek emlékezetében máig él, igaz, akkor ők még kisgyermekek voltak. 

HG: A bemutatkozó prédikációjában azt említette, hogy a ministrálás volt az egyik indító ok, hogy az Úr oltárához kerüljön. Ennyire fontos a ministrálás, hogy táptalaja lehet a papi hivatások magvainak?

BZ: Igen. Az Anyaszentegyház is annak tartja. Közel kerülni az oltárhoz, ellesni úgymond a papi praktikákat, ezeket az apró kis mozzanatokat, közel kerülni mind a plébánoshoz, mind pedig magához az Úr Jézushoz. Ez nagyon megerősítő tud lenni egy fiatal fiú számára. Nem mellesleg a liturgia megtanulása, megszeretése ez egy másik megerősítő pontja a hivatásnak. A ministrálás mindig is egy táptalaja és megerősítő talaja volt a hivatások kialakulásának, illetve a már meglévő hivatások megerősítésének.

HG: De kell hozzá egy plébános is. 

BZ. Igen, kell legyen egy olyan plébános, aki egyrészt komolyan foglalkozik a ministránsokkal, másfelől pedig van egy olyan kisugárzása, ami tud inspirálni fiatalokat, hogy érdemes az ő életét követni. Ha hitelesen meg tudja élni az életét, akkor ez nemcsak az őt követő fiatalok számára jel értékű, hanem a rábízott hívek számára is. 

HG. Ilyen Maráz Sándor atya is.

BZ. Hála Istennek ő egy nagyon ikonikus személy, és egy nagyon karizmatikus személy. Voltak, akik nagyon szerették, mások nem mindenben értettek vele egyet, de ez mindenhol előfordul. Az ő személye megkérdőjelezhetetlen a papi hivatások szempontjából, hiszen én vagyok a harmadik, aki a keze alól kikerül.

HG: Mik a feladatok itt, Magyaróvárott?

BZ: Első sorban a liturgikus szolgálatot segítem, illetve emelni a liturgia szépségét a diakónusi szolgálattal. Emellett más szentségek ill. szentelmények kiszolgáltatásában is részt fogok venni. Ilyenek a keresztelések, esketések, temetések. A hitoktatás lesz még nagyon fontos feladatom az elkövetkezendő időkben, és minden egyéb más, amit plébános úrral úgy érzünk, hogy építő jellegű tud lenni. Abban igyekszem segíteni, hogy a hívekkel minél jobban tudjunk előre haladni Isten országa felé.

HG: Amikor megkapta a dispozíciót Magyaróvárra, érzett-e valamit a szívében, hogy milyen diakónus szeretne lenni?

BZ: Természetesen szeretnék jó pap lenni, hiszen aki pap szeretne lenni, az általában ezzel a céllal szeretne lenni. Zoltán atya nagyon inspiráló személy. Ő mellette szeretnék magam is fejlődni, és magamban alakítani a már meglévő papképet a mellette eltöltött idők tapasztalataiból is. Kimondott célom úgy nem volt. A Világot a mi Urunk már megváltotta, az már nem dolgom – mondja mosolyogva. – De hogy ha bármiben bárkinek itt segítségére tudok lenni, ha mással nem, egy szép szóval, egy inspiráló mosollyal, egy találó prédikációval, akkor úgy érzem, hogy nem voltam itt hiába.