Lelki tréning napi 7 percben

VI. Igazság, szépség és szakrális művészet

2500 A jó megtételét érdek nélküli lelki élvezet és erkölcsi szépség kíséri. Hasonlóképpen az igazság lelki szépség ragyogását és örömét hozza magával. Az igazság önmagától szép. Az értelemmel fölruházott embernek szüksége van a szó igazságára, a teremtetlen és teremtett valóság megismerésének értelmes kifejezésére; de az igazságnak más, kiegészítő emberi formái is lehetnek, mindenekelőtt olyankor, amikor szóval elmondhatatlan valóságokról -- az emberi szív mélységeiről, a lélek szárnyalásáról, Isten misztériumáról -- van szó. Isten, még mielőtt az igazság szavaival kinyilatkoztatta volna magát az embernek, a Teremtés -- az Ő Igéjének, Bölcsességének műve -- egyetemes nyelvén nyilatkoztatja ki magát: az egész világ rendjéből és harmóniájából -- amit a gyermek és a tudós egyformán föl tud fedezni -- "a teremtmények nagyságából és szépségéből ezek Teremtője megismerhető" (Bölcs 13,5), "mert a szépség elve és szerzője teremtette őket" (Bölcs 13,3).

"A bölcsesség Isten erejének lehelete és a Mindenható dicsőségének tiszta kicsordulása; ezért nem érheti soha semmi folt. Az örök világosság tükröződése, Isten tevékenységének makula nélkül való tükre és jóságának képmása." (Bölcs 7,25--26) "Ékesebb a napnál és fönségesebb minden csillagképnél. Ha a világossághoz hasonlítjuk, még annál is különb, mert azt fölváltja az éjszaka, a bölcsességgel szemben azonban tehetetlen a gonoszság." (Bölcs 7,29--30) "Beleszerettem az Ő szépségébe" (Bölcs 18,2).

2501 Az "Isten képmására teremtett ember" [247] műalkotásainak szépsége révén is kifejezésre juttatja a Teremtő Istenhez fűződő kapcsolatának igazságát. A művészet ugyanis sajátosan emberi kifejezési forma; az életszükségletek kielégítésére való törekvésen túl, ami minden élőlény közös adata, az ember belső gazdagságának érdek nélküli túlcsordulása. Mint a Teremtő által ajándékozott tehetség és az emberi erőfeszítés gyümölcse, a művészet a gyakorlati bölcsesség egy formája, mely összekapcsolja a megismerést és azt a törekvést, [248] hogy a valóság egy igazságát a látható vagy hallható formában fejezze ki. Így a művészet, amennyiben a dolgok igazságából és szeretetéből merít inspirációkat, bizonyos hasonlóságot hordoz Isten teremtő tevékenységével. Mint bármely más emberi tevékenység, a művészet sem teljesen öncélú, hanem az ember végső céljára irányul és tőle nyeri nemességét. [249]

2502 A szakrális művészet akkor igaz és szép, amikor megfelel sajátos hivatásának: a hitben és az imádásban fölidézi és dicsőíti Isten transzcendens misztériumát; az Igazság és Szeretet nagyszerű szépségét, mely megjelent Krisztusban, aki "dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása" (Zsid 1,3), akiben "benne lakik testi formában az istenség egész teljessége" (Kol 2,9); a Boldogságos Szűz Máriában és az angyalokban és a szentekben tükröződő lelki szépséget. A hiteles szakrális művészet elvezeti az embert a Teremtő és Megváltó, Szent és Megszentelő Isten imádására és szeretetére és az imádságra.

2503 Ezért a püspököknek személyesen vagy megbízottaik által azon kell lenniük, hogy támogassák a régi és modern szakrális művészet minden formáját, és ugyanilyen buzgósággal kell távol tartaniuk a liturgiától és a kultikus épületektől mindazt, ami a hit igazságának és a szakrális művészet hiteles szépségének nem felel meg. [250]

 

[247] Vö. Ter 1,26.
[248] Vö. Bölcs 7,17.
[249] Vö. XII. Pius pápa rádiós beszéde (1955. dec. 24.): AAS 48 (1956) 26--41; uő: Nuntius radiophonicus sociis sodalitatis iuvenum operariorum Christianorum (J.O.C.) (1950. IX. 3): AAS 42 (1950) (639--642).

[250] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 122--127.