A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

Olvassuk el együtt egy év alatt A Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK)!

2021. június 22. (kedd) 7:00

www.iec2020.hu Lelki tréning napi 7 percben

A TESTI ÉPSÉG TISZTELETE

2297 Az emberrablás és a túszszedés rettegést vált ki, és a fenyegetettség által elviselhetetlen nyomást gyakorol az áldozatokra. Erkölcsileg tehát megengedhetetlenek. A terrorizmus válogatás nélkül fenyeget, sebez és öl: súlyosan ellenkezik az igazságossággal és a szeretettel. A kínzás, mely testi és erkölcsi erőszakot használ, hogy kicsikarjon vallomást, megbüntesse a vétkeseket, megfélemlítse a más véleményen lévőket és kielégítse a gyűlöletet, ellenkezik a személy és az emberi méltóság tiszteletével. A szigorúan gyógyító jellegű orvosi javallaton kívüli, közvetlenül szándékolt amputáció, csonkítás vagy sterilizáció ártatlan embereken ellenkezik az erkölcsi törvénnyel. [63]

2298 A korábbi időkben a törvény és a rend megtartása érdekében a törvényes kormányok kegyetlen gyakorlatot valósítottak meg, gyakran anélkül, hogy az Egyház pásztorai tiltakoztak volna, hiszen maguk is elfogadták saját bíróságaikon a római jog kínzásra vonatkozó törvényeit. E sajnálatos tények mellett az Egyház mindig is tanította a kegyelem és az irgalom kötelességét, és tiltotta a klerikusoknak a vérontást. A közelmúltban nyilvánvalóvá vált, hogy ez a kegyetlen gyakorlat sem a közrend érdekében nem volt szükséges, sem az emberi személy törvényes jogainak nem felelt meg. Ellenkezőleg, az ilyen gyakorlat a legsúlyosabb megalázáshoz vezet. Eltörlésükön dolgozni kell. Imádkozni kell az áldozatokért és hóhérjaikért.

TISZTELET A HALOTTAK IRÁNT

2299 A haldoklókról figyelmesen kell gondoskodni, hogy segítsük őket életük utolsó perceinek méltóságban és békében való megélésében. Hozzátartozóik imádságaikkal segítsék őket, és legyen rá gondjuk, hogy a betegek megfelelő időben megkapják a szentségeket, melyek fölkészítik őket az élő Istennel való találkozásra.

2300 Az elhunytak testével a föltámadásba vetett hitben és reményben tisztelettel és szeretettel kell bánni. A halottak eltemetése az irgalmasság testi cselekedeteinek egyike; [64] megadja a tiszteletet Isten gyermekeinek, a Szentlélek templomainak.

2301 A holttestek boncolása bírósági vizsgálat vagy tudományos kutatás céljaira erkölcsileg megengedett. A szervek ingyenes elajándékozása a halál után törvényes és érdemszerző lehet.

Az Egyház megengedi a holttest elhamvasztását, ha az nem jelenti a test föltámadásába vetett hit kétségbevonását. [65]

III. A béke megőrzése

A BÉKE

2302 A "Ne ölj!" (Mt 5,21) parancsolatra hivatkozva Urunk megköveteli a szív békéjét, és elutasítja a gyilkos harag és gyűlölet erkölcstelenségét:

A harag a bosszú vágya. "Kívánni a bosszút, annak kárára, aki büntetendő, nem megengedett"; de dicséretes a jóvátétel kiszabása, "a víciumok javítására és az igazságosság értékének megőrzésére". [66] Ha a harag eljut a felebarát megölésének vagy súlyos megsebesítésének elhatározásáig, súlyosan vét a szeretet ellen, halálos bűn. Az Úr azt mondta: "Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart testvérével" (Mt 5,22).

2303 A szándékos gyűlölet ellenkezik a szeretettel. A felebarát gyűlölete bűn, amikor az ember megfontoltan rosszat kíván neki. A felebarát súlyos gyűlölete bűn, amikor megfontoltan súlyos rosszat kíván neki. "Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért. Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak..."(Mt 5,44--45)

2304 Az emberi élet tisztelete és fejlődése megkívánja a békét. A béke nemcsak a háború hiánya, és nem korlátozható a szembenálló erők egyensúlyának biztosítására. A béke nem érhető el a földön a személyek javainak védelme, az emberek közötti szabad kommunikáció, a személyek és a népek méltóságának tiszteletben tartása és a testvériség állhatatos gyakorlása nélkül. A béke a "rend nyugalma". [67] Az "igazságosság műve" (Iz 32,17) és a szeretet következménye. [68]

2305 A földi béke Krisztus békéjének képe és gyümölcse, aki a messiási "béke Fejedelme" (Iz 9,5). Keresztjének vére által megölte az ellenségeskedést önmagában, [69] kibékítette az embereket Istennel, és Egyházát az emberi nem egységének és Istennel való egyesülésének szentségévé tette. [70] "Ő, a mi békességünk" (Ef 2,14). És kijelenti, hogy "boldogok a békességszerzők" (Mt 5,9).

2306 Akik lemondanak az erőszakos és véres tettekről és az emberi jogok biztosítására a védekezésnek a leggyengébbek számára is hozzáférhető eszközeihez folyamodnak, az evangéliumi szeretetről tanúságot tesznek, föltéve, hogy ez megtehető a többi ember és a társadalom jogainak és kötelességeinek kára nélkül. Törvényesen tanúsítják az életet és tárgyakat pusztító erőszakhoz folyamodás fizikai és erkölcsi veszedelmének súlyosságát. [71]

 

[63] Vö. XI. Pius pápa: Casti connubii enciklika, DS 3722--3723.
[64] Vö. Tób 1,16--18.
[65] Vö. CIC 1176, 3. §
[66] Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae II--II, 158, 1 ad 3.
[67] Szent Ágoston: De civitate Dei 19, 13: CSEL 40/2, 395 (PL 41, 640).
[68] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 78.
[69] Vö. Ef 2,16.
[70] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 1.

[71] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 78.