Mindenszentek ünnepe, Mindszent (lat. festum Omnium Sanctorum), a megdicsőült Egyház ünnepe. Nem tévesztendő össze a szenvedő Egyház ünnepével, vagyis a halottak napjával, mely november 2-a. Igazából az élő és elhunyt hívek titokzatos közösséget alkotnak, egymásért könyörögnek, helytállnak. Ennek alapján beszélünk küzdő Egyházról (Ecclesia militans), mely a földön élő lelkek közössége, vagyis ezek vagyunk mi, szenvedő Egyházról (Ecclesia patiens), mely a meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő lelkeké, és diadalmas Egyházról (Ecclesia triumphans), mely a már mennyekbe jutott, üdvözült hívek társasága. Mindenszenteken mindazon megdicsőült lelkeket ünnepeljük, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Ide tartoznak az életszentség hírében meghaltakon kívül mindazok, akik a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a mennyországba.

János a Jelenések könyvében így ír: "Én, János... ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott, a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal. Hangos szóval kiáltották: «Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és Báránynak!»" (Jel 9,7-10).

Máriát pedig, aki minden szent között az első a Mindenszentek Királynéjának is nevezzük

Ha az ünnep történetét nézzük, akkor a keleti egyházban jelenik meg először az ünnep. 380 körül a Pünkösd utáni első vasárnapon az összes vértanúról egy napon, együtt is megemlékeztek: Szíriában május 13-án, Antiochiában a Pünkösd utáni első vasárnapon, az örményeknél a Szt. Kereszt fölmagasztalása utáni 10. vasárnap utáni szombaton, a koptoknál október. 23-án.

A nyugati egyházban, azaz nálunk, a mindenszentek ünnepe egy templomszenteléssel kezdődött, ugyanis IV. Bonifác pápa (ur. 608-615) 609. május. 13-án a Szűzanya és az összes vértanúk tiszteletére szentelte Rómában a Pantheont. Ennek évfordulóit kezdték mindenszentekként ünnepelni. III. Gergely pápa idején (ur. 731-741) az ünnep átkerült május 31-re, és "a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember" emléknapja lett. IV. Gergely pápa pedig (ur. 827-44) 844-ben november 1-re helyezte át az ünnepet és az egész világra kiterjesztette. Jámbor Lajos császár 835-ben az egész birodalomban elrendelte mindenszentek ünnepét. Terjedésében nagy szerepe volt Cluny bencéseinek.

Mindenszentek estéje pedig már a halottak estéje (halottak napjának vigíliája). A halottak napjával kapcsolatos búcsúk mindenszentek déltől nyerhetők.

Ha a művészetet nézzük, akkor a szentek közösségét úgy ábrázolják – mint pl. a Genti oltáron -, hogy középen a Bárány és hódol előtte a szentek serege, vagy mintegy bevonulást a mennyországba. A trónon ülő Krisztus a kép középpontja, ez lett a románkori épületfestészetben a Mindenszentek kötelező típusa.

Halottak napja. Az emberiséget ősidőktől jellemezte a halottakról való gondoskodása.  Az Egyházban Szt. Odilo cluny-i apát kezdeményezte, hogy miután Mindenszentek ünnepén az Egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtról is megemlékezzünk. Így 998-tól kezdték az ünnepet, mely a XI. századra a clunyi bencések hatására széles körben elterjedt. Róma a XIV. században fogadta be. XV. Benedek pápa. (ur. 1914-22) 1915-ben engedélyezte, hogy Halottak napján minden pap 3 szentmisét mondhat; egyet egy konkrét elhunytért, egyet általában a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért, és egyet a pápa szándékára.   Adj Uram örök nyugodalmat nekik! – És az örök világosság fényeskedjék nekik. – Nyugodjanak békében. Ámen

.

(forrás: Magyar Katolikus Lexikon)