Az Úr szenvedésének vasárnapját hazánkban Virágvasárnapnak nevezzük. Többi közt arra emlékezünk, hogy amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe, az emberek pálmaágakkal köszöntötték. Az ekkor megszentelt barka elégetéséből készül a hamvazószerdai hamu. Idén a hatályos előírások alapján nem tartottuk meg szokásos körmenetünket a lúcsonyi Szent Anna kápolnától a tepmlomig, de legalább a hívek jelenlétében mutathatta be a szentmisét Bodó Zoltán plébános, aki a szerntmise elején megáldotta a barkaágakat.

 

 

Öt különféle eseményről számol be a mai passió:

 

1. a főpapok és az írástudók elhatározták Jézus halálát

2. elmondja a betániai vacsora eseményeit 3. megemlíti Júdás áruló szándékát 4. beszámol az utolsó vacsora előkészületeiről és magáról a vacsoráról 5. elmondja Krisztus kínszenvedését és kereszthalálát.
Az eseményt egységbe fűző vezérfonal a gonoszság és a jóság, a gyűlölet és a szeretet, az önzés és az önzetlenség párhuzamos jelenléte.

Érdemes megvizsgálni néhány szereplő magatartását, és próbáljunk magunkra ismerni bennük, még ha fájdalmas is ez a felismerés.
A főpapok és az írástudók már döntöttek: Jézusnak meg kell halnia. Ők azok az emberek, akiknek roppant fontos a látszat. A gonoszság csúcsa titokban tervezni a gaztettet, majd hősként lépni fel. Magunkra ismerhetünk, amikor titokban kívánunk valakinek rosszat. 
A betániai vacsora hősnője a titokzatos betániai asszony. Jó megfigyelni, hogy az asszonyt nem zavarja sem a házigazda szigorú és elmarasztaló tekintete, sem a tanítványok zsörtölődése. A szeretet logikája, hogy nem számítgat az asszony, hanem mindent odaad, amije van. Volt-e már olyan pillanatunk, amikor hajlandóak voltunk mindenünket odaadni egy szeretett személynek. Ilyen a házasság illetve a papi vagy szerzetesi élet.
Júdást szeretnénk kiiktatni a Szentírásból, nem tudunk azonosulni azzal, hogy ő is része az Evangéliumnak. Mindannyian magunkban hordozzuk Júdást: nincs az a bűn, amire az ember ne lenne képes. Júdás képmutató, kettős életet élő ember. Belső világa hozzáférhetetlen. Senki sem sejti, mi játszódik le a lelkében. Vajon megremegett-e legalább a keze, amikor Jézus odanyújtotta neki a falatot vagy amikor együtt nyúlt vele a tálba. Júdás tragédiája abban volt,  hogy nem hallgatott lelkiismerete nyugtalanító szavára, hanem igyekezett azt minden igyekezettel elfojtani. Hányszor próbáljuk elfojtani lelkiismeretünk hangját, hogy ne szóljon közbe, hogy ne gátoljon meg bennünket egy megszólásban, irigységben vagy bármilyen bűnben. Mi az bennem, amit mindenáron titkolnom kell mások előtt, ami ha kitudódna, roppantul szégyellném magam mások előtt?

Ott van Jézus nyugalma: az apostolai között ott áll, utasításokat ad, előkészíti őket a szeretet ajándékára az Eucharisztiában, nyugodtan áll Pilátus valamint a főpapok előtt. Mindent tud. Már az utolsó vacsora termében tudja, ki az aki elárulja őt, tudja, hogy Péter megtagadja őt, tudja, hogy a többiek szétfutnak ijedtükben, tudja, hogy a kereszt vár rá. Mégis nyugodtan áll tanítványai között, mint egy szilárd szikla. Ilyen ő ma is. A mai világ összes tragédiái közepette - ebbe beleértve a mostani tragédiát is, amikor sorban búcsúzunk el fájdalmas szívvel azoktól a testvéreinktől, akiket a járvány ragad el közülünk, de Ő most is itt áll közöttünk, mint a szikla, és kínálja a megbocsátás kegyelmét a szentgyónásban, jelenlétének zálogát a szentáldozásban, és újra és újra kínálja számunkra minden kegyelmét. 

 

Kérjük a kegyelmet, hogy mindig így tudjunk gondolni a mi Jézusunkra, és bele tudjunk kapaszkodni az ő kinyújtott kezébe, amikor úgy tűnik, hogy a sötétség és a gonoszság erői fojtogatnak bennünket!

 

Fotókat és a prédikációk leiratát Horváth Gábor készítette