Lelki tréning napi 7 percben

2. Cikkely

A BÉRMÁLÁS SZENTSÉGE

1285 A bérmálás szentsége a keresztséggel és az Eucharisztiával együtt alkotja a "keresztény beavatás szentségeinek" együttesét, melynek egységét őrizni kell. Meg kell tehát magyarázni a híveknek, hogy a bérmálás fölvétele szükséges a keresztségi kegyelem teljessé válásához. [90] A keresztények ugyanis "a bérmálás szentségével még tökéletesebben kötődnek az Egyházhoz, a Szentlélek különleges ereje tölti el őket, ezért szigorúbb a kötelezettségük, hogy Krisztus igazi tanúiként szavukkal és életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet". [91]

I. A bérmálás az üdvösség rendjében

1286 Az Ószövetségben a próféták hirdették, hogy az Úr Lelke meg fog nyugodni a várt Messiáson [92] üdvözítői küldetése miatt. [93] A Szentlélek leszállása Jézusra, amikor Őt János megkeresztelte, jel volt arra, hogy Ő az, aki eljövendő volt, Ő a Messiás, az Isten Fia. [94] Jézus a Szentlélektől fogantatott; egész élete és egész küldetése teljes közösségben volt a Szentlélekkel, akit az Atya Neki "nem mértékkel ad" (Jn 3,34).

1287 A Léleknek ez a teljessége azonban nem maradt egyedül a Messiásé, hanem közölni kellett az egész messiási néppel. [95] Krisztus ismételten megígérte a Lélek e kiáradását, [96] és az ígéretet először húsvét napján, [97] majd még ragyogóbban pünkösdkor teljesítette. [98] A Szentlélektől eltelve kezdik az Apostolok hirdetni "Isten nagy tetteit" (ApCsel 2,11); és Péter elmagyarázza, hogy a Léleknek ez a kiáradása a messiási idők jele. [99] Akik akkor hittek az Apostolok prédikációjának és megkeresztelkedtek, elnyerték a Szentlélek ajándékát. [100]

1288 "Ettől az időtől kezdve az Apostolok Krisztus akarata szerint az újonnan megkeresztelteknek kézrátétellel közvetítették a Lélek ajándékát, mely beteljesíti a keresztség kegyelmét." [101] Ebből következett, hogy a Zsidókhoz írt levélben az első keresztény oktatás elemei között megemlítik a keresztségről és a kézrátételről szóló tanítást. [102] Ezt a kézrátételt a katolikus hagyományban joggal tekintették a bérmálás szentsége kezdetének, mely bizonyos módon folytonossá teszi az Egyházban a pünkösd kegyelmét." [103]

1289 Hogy a Szentlélek ajándékát még jobban kifejezzék, a kézrátételhez nagyon korán kapcsolták a krizmával, a jó illatú olajjal való megkenést. E megkenés megvilágítja a "krisztusi" elnevezést, ami "fölkentet" jelent, és eredetét magától Krisztustól veszi: "Isten kente fel Őt Szentlélekkel" (ApCsel 10,38). A megkenés e rítusa mind a mai napig él Keleten és Nyugaton egyaránt. Ezért nevezik ezt a szentséget Keleten krizmációnak, `krizmával történő fölkenésnek' vagy müronnak, `krizmának'. Nyugaton a confirmatio elnevezés arra utal, hogy ez a szentség egyidejűleg megszilárdítja a keresztséget és megerősíti a keresztségi kegyelmet.

KÉT HAGYOMÁNY: KELET ÉS NYUGAT

1290 Az első századokban a bérmálás a keresztséggel együtt általában egyetlen szertartás volt, Szent Ciprián kifejezése szerint "kettős szentség". [104] A gyermekkeresztség gyakorivá válása, éspedig a húsvéton kívül is egész éven át, valamint a plébániák sokasodása egyéb okok mellett lehetetlenné tette, hogy a püspök minden keresztségi szertartásnál jelen legyen. Mivel azonban a keresztség beteljesedését a püspöknek akarták fönntartani, Nyugaton szokásba jött, hogy a két szentség kiszolgáltatását időben elválasztották egymástól. Keleten a két szentséget együtt tartották; a keresztelő pap bérmál. De a bérmálást csak a püspök által megszentelt müronnal lehet végezni. [105]

1291 Egy Róma városában honos szokás -- a keresztséget követő kétszeri megkenés a szent krizmával -- elősegítette a nyugati gyakorlat kialakulását. Az első megkenést a pap végezte, aki a keresztségi fürdőből távozó újonnan megkereszteltet azonnal megkente, majd másodszor a püspök kente meg a homlokán. [106] A pap által végzett, krizmával való első megkenés a keresztelés szertartásának része maradt; azt jelenti, hogy a megkeresztelt részesedik Krisztus főpapi, prófétai, királyi hivatalában. Ha a keresztséget felnőttnek szolgáltatják ki, akkor csak egy keresztség utáni megkenés van: a bérmálásé.

1292 A keleti egyházak gyakorlata inkább a keresztény beavatás egységét emeli ki. A latin Egyház gyakorlata viszont szemlélteti az új keresztény közösségét a püspökével mint olyannal, aki egyháza egységét, katolicitását és apostoliságát őrzi, és ezáltal biztosítja az összetartozást Krisztus Egyházának apostoli eredetével.

[90] Vö. Ordo confirmationis. Praenotanda 1 (1973) 16.

[91] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11; vö. Ordo confirmationis. Praenotanda 2 (1973) 16.

[92] Vö. Iz 11,2.

[93] Vö. Lk 4,16--22; Iz 61,1.

[94] Vö. Mt 3,13--17; Jn 1,33--34.

[95] Vö. Ez 36,25--27; Jo 3,1--2.

[96] Vö. Lk 12,12; Jn 3,5--8; 7,37--39; 16,7--15; ApCsel 1,8.

[97] Vö. Jn 20,22.

[98] Vö. ApCsel 2,1--4.

[99] Vö. ApCsel 2,17--18.

[100] Vö. ApCsel 2,38.

[101] Vö. ApCsel 8,15--17; 19,5--6.

[102] Vö. Zsid 6,2.

[103] VI. Pál pápa: Divinae consortium naturae apostoli konstitúció: AAS 63 (1971), 659.

[104] Karthagói Szent Ciprián: Epistula 73, 21: CSEL 3/2, 795 (PL 3, 1169).

[105] Vö. CCEO 695, 1. §; 969, 1. §