Napi evangélium
Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él. Lk 20,27-40olvasás...
2020. november 30. (hétfő) 7:00
606 Isten Fia, aki nem azért szállt alá a mennyből, hogy a maga akaratát teljesítse, hanem annak akaratát, aki küldte, [462] "így nyilatkozik, amikor a világba lép: (...) Íme, eljövök, (...) hogy megtegyem, Isten, a te akaratodat; (...) mely akaratban megszentelődünk Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra" (Zsid 10,5--10). A Fiú megtestesülésének első pillanatától magáévá teszi megváltói küldetésének isteni tervét: "Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki küldött, s elvégezzem művét" (Jn 4,34). Jézus áldozata "az egész világ bűneiért" (1Jn 2,2) az Atyával való szeretetközösségének kifejezése: "Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az életemet" (Jn 10,17). A világnak meg kell ismernie, "hogy szeretem az Atyát, és ahogyan az Atya parancsolta nekem, úgy cselekszem" (Jn 14,31).
607 Ez a vágy -- hogy az Atya megváltó szeretetének tervét magáévá tegye -- áthatja Jézus egész életét, [463] mert megtestesülésének miértje az Ő megváltó szenvedése: "Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától! De hiszen éppen ezért jöttem ebbe az órába!" (Jn 12,27). "Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya nekem adott?" (Jn 19,18). És még a kereszten is, mielőtt minden "beteljesedett" (Jn 19,30) volna, így szól: "Szomjazom!" (Jn 19,28).
608 Keresztelő János, miután elfogadta, hogy a bűnösök között kiszolgáltassa neki a keresztséget, [464] Jézusban meglátta és megmutatta Isten bárányát, aki elveszi a világ bűnét. [465] Így nyilvánítja ki, hogy Jézus egyszerre a szenvedő Szolga, aki némán engedi, hogy leölésre vigyék [466] és sokak bűnét hordozza, [467] és a Húsvéti Bárány, Izrael megváltásának szimbóluma az első húsvétkor. [468] Krisztus egész élete a küldetését fejezi ki: szolgálni és életét adni váltságul sokakért. [469]
609 Jézus emberi szívében az Atya emberek iránti szeretetét magáévá téve "mindvégig szerette őket" (Jn 13,1), mert "nagyobb szeretete senkinek sincs annál, aki életét adja barátaiért" (Jn 15,13). Így embersége a szenvedésben és a halálban szabad és tökéletes eszközévé vált annak az isteni szeretetnek, mely az emberek üdvösségét akarja. [470] Valóban, szenvedését és halálát szabadon fogadta el az Atya és az emberek iránti szeretetből, akiket az Atya üdvözíteni akar: "Senki sem veszi el (...) (az életemet) tőlem, hanem én magamtól teszem le" (Jn 10,18). Ezért Isten Fiának szabadsága akkor a legnagyobb, amikor a halál felé megy. [471]
610 Jézus önmaga szabad föláldozását a lehető legjobban kifejezte a tizenkét apostollal elköltött vacsorán, [472] "azon az éjszakán, amelyen elárultatott" (1Kor 11,23). Szenvedése előestéjén, amikor még szabad volt, ezt az apostolaival elköltött utolsó vacsorát az Atyának [473] az emberek megváltásáért fölajánlott szabad önfeláldozása emlékünnepévé tette: "Ez az én testem, mely értetek adatik" (Lk 22,19). "Ez az én vérem, az Új Szövetségé, mely értetek kiontatik a bűnök bocsánatára" (Mt 26,28).
611 Az Eucharisztia, amelyet Jézus ebben az órában alapít, áldozatának "emlékezetévé" lesz. [474] Jézus az Apostolokat belefoglalja önfeláldozásába, és kéri tőlük, hogy folytassák azt. [475] Ezáltal apostolait az Újszövetség papjaivá teszi: "Értük szentelem magam, hogy ők is megszenteltek legyenek az igazságban" (Jn 17,19). [476]
612 Jézus az Új Szövetség kelyhét, melyet a vacsorán önmagát fölajánlva elővételezett, [477] az Atya kezéből elfogadja halálküzdelmében, a Getszemáni kertben, [478] "engedelmes lett mindhalálig" (Fil 2,8). [479] Jézus imádkozik: "Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely..." (Mt 26,39). Így fejezi ki a borzadást, amit a halál emberi természete számára jelent. Valójában az Ő emberi természete, miként a miénk is, örök életre van rendelve; ezenkívül a miénktől eltérően az övé tökéletesen mentes a bűntől, [480] ami halált okoz; [481] de főként ezt az emberi természetet "az élet Vezérének", [482] az "Élőnek" [483] isteni személye vette magára. Emberi akaratával elfogadván, hogy legyen meg az Atya akarata, [484] elfogadja halálát, mint megváltó halált, hogy "bűneinket Ő maga" fölvigye "testében a fára" (1Pt 2,24).
613 Krisztus halála egyszerre húsvéti áldozat, mely megvalósítja az emberek végleges megváltását [485] a Bárány által, aki elveszi a világ bűnét, [486] és az Új Szövetség áldozata, [487] mely az embert, [488] kiengesztelve Ővele a bűnök bocsánatára sokakért kiontott vér által, [489] újra közösségbe hozza Istennel.
614 Krisztusnak ez az áldozata egyetlen, és az összes áldozatot beteljesíti és felülmúlja. [490] Ez az áldozat elsősorban magának az Atyaistennek az ajándéka: az Atya odaadja a Fiát, hogy megbékéltessen minket Önmagával. [491] Ugyanakkor Isten emberré lett Fiának áldozata, aki szabadon és szeretetből [492] fölajánlja életét [493] Atyjának a Szentlélek által, [494] hogy a mi engedetlenségünket helyrehozza.
[462] Vö. Jn 6,38.
[463] Vö. Lk 12,50; 22,15; Mt 16,21--23.
[464] Vö. Lk 3,21; Mt 3,14--15.
[465] Vö. Jn 1,29.36.
[466] Vö. Iz 53,7; Jer 11,19.
[467] Vö. Iz 53,12.
[468] Vö. Kiv 12,3--11; Jn 19,36; 1Kor 5,7.
[469] Vö. Mk 10,45.
[470] Vö. Zsid 2,10.17--18; 4,15; 5,7--9.
[471] Vö. Jn 18,4--6; Mt 26,53.
[472] Vö. Mt 26,20.
[473] Vö. 1Kor 5,7.
[474] Vö. 1Kor 11,25.
[475] Vö. Lk 22,19.
[476] Trienti Zsinat, 22. sessio: Doctrina de sanctissimo Missae Sacrificio, 2. kánon: DS 1752; 23. sessio, Doctrina de sacramento Ordinis, 1. kánon: DS 1764.
[477] Vö. Zsid 5,7--8.
[478] Vö. Mt 26,42.
[479] Vö. Zsid 5,7--8.
[480] Vö. Zsid 4,15.
[481] Vö. Róm 5,12.
[482] Vö. ApCsel 3,15.
[483] Vö. Jel 1,18; Jn 1,4; 5,26.
[484] Vö. Mt 26,42.
[485] Vö. 1Kor 5,7; Jn 8,34--36.
[486] Vö. Jn 1,29; 1Pt 1,19.
[487] Vö. 1Kor 11,25.
[488] Vö. Mt 26,28; Lev 16,15--16.
[489] Vö. Kiv 24,8.
[490] Vö. Zsid 10,10.
[491] Vö. 1Jn 4,10.
[492] Vö. Jn 15,13.
[493] Vö. Jn 10,17--18.
[494] Vö. Zsid 9,14.