Lelki tréning napi 7 percben

II. Jézus és a Templom

583 Jézus, miként előtte a próféták, a jeruzsálemi Templom iránt mélységes tiszteletet tanúsított. Itt mutatta be József és Mária a születése után negyven nappal. [375] Tizenkét évesen úgy határozott, hogy a Templomban marad, hogy szüleit emlékeztesse, hogy neki Atyja dolgaiban kell lennie. [376] Rejtett élete során évről évre legalább a húsvéti ünnepre fölment a Templomba; [377] nyilvános működésének szinte ritmusát adta a zsidók nagy ünnepeinek jeruzsálemi zarándoklata. [378]

584 Jézus úgy megy föl a Templomba, mint az Istennel való találkozás kiváltságos helyére. Számára a Templom Atyjának lakása, az imádság háza, és méltatlankodik amiatt, hogy külső előcsarnokát piaccá tették. [379] Amikor a kereskedőket kiűzi a Templomból, Atyja iránti féltő szeretetből teszi: "Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!" Tanítványai emlékeztek az Írás szavára: "Emészt a házadért való buzgóság" (Zsolt 69,10; Jn 2,16--17). Föltámadása után az apostolok tiszteletteljes magatartást tanúsítottak a Templom iránt. [380]

585 Jézus azonban szenvedésének küszöbén megjövendölte ennek a csodálatos építménynek a romlását, melyből nem fognak követ kövön hagyni. [381] Ezt mint a végső időnek jelét jövendöli, melyek az Ő húsvétjával kezdődnek meg. [382] De ezt a próféciát eltorzítva hamis tanúk idézni tudták a kihallgatáson a főpap előtt, [383] majd gúnyolódva a keresztre szegezett Jézus fejére olvasták. [384]

586 Jézus egyáltalán nem volt ellenséges a Templommal szemben, [385] ahol tanításának lényeges részeit mondta el; [386] le akarta róni a templomadót Péterrel együtt, [387] akit az imént tett leendő Egyháza alapjává. [388] Sőt azonosította magát a Templommal, amikor úgy mutatta be magát, mint Isten végső emberek között lakását. [389] Ezért testi megölése [390] a Templom lerombolását jövendöli, ami ki fogja nyilvánítani az üdvösség története új korszakának kezdetét: "Eljön az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát" (Jn 4,21). [391]

III. Jézus és Izrael hite az egy, szabadító Istenben

587 Ha a Törvény és a jeruzsálemi Templom a Jézusnak való "ellentmondás" [392] alkalma lehetett Izrael vallási hatóságai számára, bűnöket megváltó feladata, ami a kifejezetten isteni tevékenység, valóságos botránykő lett számukra. [393]

588 Jézus botrány volt a farizeusoknak amiatt, hogy a vámosokkal és a bűnösökkel [394] éppoly családiasan étkezett, mint velük. [395] Azoknak, "akik magukat igaznak tartották és másokat megvetettek" (Lk 18,9), [396] mondta Jézus: "Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket a bűnbánatra" (Lk 5,32). Még tovább ment, amikor a farizeusok füle hallatára kijelentette, hogy mivel a bűn egyetemes, [397] azok, akik úgy gondolják, hogy nem szorulnak gyógyulásra, magukat vakítják meg. [398]

589 Mindenekelőtt azonban Jézus azzal keltett megütközést, hogy a bűnösök iránti irgalmas magatartását Isten bűnösök iránti magatartásával azonosította. [399] Egészen odáig ment, hogy egy asztalhoz ülve a bűnösökkel [400] arra utalt, hogy bebocsátja őket a messiási lakomára. [401] De főként amikor bűnöket bocsátott meg, állította Jézus dilemma elé Izrael vallási hatóságait. Nemde jogosan mondták fölháborodásukban: "Ki bocsáthatja meg a bűnöket, ha nem egyedül az Isten" (Mk 2,7)? Jézus, amikor bűnöket bocsát meg, vagy káromkodik, mert ember létére egyenlővé teszi magát Istennel, [402] vagy igazat mond, és akkor személye jelenvalóvá teszi és kinyilatkoztatja Isten Nevét. [403]

590 Egyedül Jézus személyének isteni mivolta igazolhatja ezt a feltétlen követelményt: "Aki nincs velem, ellenem van" (Mt 12,30); ugyanígy, amikor azt mondja, hogy "nagyobb, mint Jónás, (...) nagyobb, mint Salamon" (Mt 12,41--42), vagy nagyobb a Templomnál; [404] amikor magára vonatkoztatja, hogy Dávid urának nevezi a Messiást; [405] amikor azt mondja: "Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok" (Jn 8,58); és: "Én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10,30).

591 Jézus azt kérte Jeruzsálem vallási hatóságaitól, hogy higgyenek benne Atyja művei miatt, melyeket Ő vitt végbe. [406] De a hit aktusának ehhez át kellett mennie egy titokzatos önmagának-meghaláson "a felülről való új születésre" [407] az isteni kegyelem vonzásának hatására. [408] A megtérésnek ez az igénye -- melynek hátterében ott voltak az oly csodálatosan beteljesedett ígéretek [409] -- érthetővé teszi a főtanács tragikus tévedését, mely úgy gondolta, hogy Jézus, mint istenkáromló, halált érdemel. [410] Így tagjai egyszerre cselekedtek tudatlanságból [411] és a hitetlenség [412] vakságából. [413]

Összefoglalás

592 Jézus nem eltörölte, hanem beteljesítette a sinai Törvényt, [414] oly tökéletesen, [415] hogy kinyilatkoztatja végső értelmét, [416] és az ellene elkövetett törvényszegéseket megváltja. [417]

593 Jézus tisztelte a Templomot, a zsidók zarándokünnepein fölment a Templomba, és buzgó szeretettel szerette mint Isten emberek között lakásának helyét. A Templom az Ő misztériumának előképe. Megjövendöli lerombolását, de úgy, mint saját megölésének képét és az üdvtörténet új korszakának kezdetét, amikor az Ő teste lesz a végső Templom.

594 Jézus olyan tetteket művelt, mint például a bűnök megbocsátása, melyek Őt mint üdvözítő Istent nyilvánították ki. [418] Egyes zsidók, akik nem ismerték el benne az emberré lett Istent, [419] embernek tekintették, aki Istenné tette magát, [420] s mint istenkáromlót elítélték.

 

[375] Vö. Lk 2,22--39.

[376] Vö. Lk 2,46--49.

[377] Vö. Lk 2,41.

[378] Vö. Jn 2,13--14; 5,114; 7,1.10.14; 8,2; 10,22--23.

[379] Vö. Mt 21,13.

[380] Vö. ApCsel 2,46--3,1; 5,20--21.

[381] Vö. Mt 24,1--2.

[382] Vö. Mt 24,3; Lk 13,35.

[383] Vö. Mk 14,57--58.

[384] Vö. Mt 27,39--40.

[385] Vö. Jn 18,20.

[386] Vö. Mt 8,4; 23,21; Lk 17,14; Jn 4,22.

[387] Vö. Mt 17,24--27.

[388] Vö. Mt 16,18.

[389] Vö. Jn 2,21; Mt 12,6.

[390] Vö. Jn 2,18--22.

[391] Vö. Jn 4,23--24; Mt 27,51; Zsid 9,11; Jel 21,22.

[392] Vö. Lk 2,34.

[393] Vö. Lk 20,17--18; Zsolt 118,22.

[394] Vö. Lk 5,30.

[395] Vö. Lk 7,36; 11,37; 14,1.

[396] Vö. Jn 7,49; 9,34.

[397] Vö. Jn 8,33--36.

[398] Vö. Jn 9,40--41.

[399] Vö. Mt 9,13; Oz 6,6.

[400] Vö. Lk 15,1--2.

[401] Vö. Lk 15,23--32.

[402] Vö. Jn 5,18; 10,33.

[403] Vö. Jn 17,6.26.

[404] Vö. Mt 12,6.

[405] Vö. Mk 12,36--37.

[406] Vö. Jn 10,36--38.

[407] Vö. Jn 3,7.

[408] Vö. Jn 6,44.

[409] Vö. Iz 53,1.

[410] Vö. Mk 3,6; Mt 26,64--66.

[411] Vö. Lk 23,34; ApCsel 3,17--18.

[412] Vö. Róm 11,20.

[413] Vö. Mk 3,5; Róm 11,25.

[414] Vö. Mt 5,17--19.

[415] Vö. Jn 8,46.

[416] Vö. Mt 5,33.

[417] Vö. Zsid 9,15.

[418] Vö. Jn 5,16--18.

[419] Vö. Jn 1,14.

[420] Vö. Jn 10,33.