14.30 rózsafüzér

15.00 Szentmise. Az ünnepi szentmise celebránsa és szónoka JUHOS IMRE, a Győri Papnevelő Intézet spirituálisa, akit elkísérnek az első és másodéves kispapok.

Hétfájdalmú Szűzanya, Mária felmagasztalt anyai fájdalmáról való megemlékezésre jellemzően éppen a Szentkereszt felmagasztalásának ünnepét követő napon, búcsúnapjának megülésére pedig a rákövetkező vasárnap kerül sor.

Mária hét fájdalmát az egyházi év – mint láttuk – fájdalmaspénteken is számontartja, de ez a nap a nagyböjt ősi liturgikus rendjében mindig megmaradt jövevénynek. Ezért volt szükség önálló ünnepre, amely az emésztő anyai fájdalomnak egyszerre archaikus és szakrális képzetvilágát dicsőíti meg.

A kultusz eredetét a kutatásnak még nem sikerült teljesen tisztázni.^* Aligha tévedünk, ha kibontakozását nem korábban, hanem a keresztesháborúk Szentföld-élményében és a nyomában születő passiómisztikában keressük. Felvirágoztatása körül különösen a koldulórendek, főleg a franciskánusak, majd önállóbban a szerviták buzgólkodnak.

Költészetünk legrégibb és legszebb középkori emléke az Ómagyar Máriasiralom, amely már a XIII. században tanuskodik népünknek még napjainkban sem lankadó tiszteletéről.

A Szűzanya fájdalmainak kultuszát az evangélium tekintélye alapozza meg, amikor Simeon szavaira emlékezik: S a Te lelkedet is tőr járja át, hogy kinyilatkoztassanak sok szívből a gondolatok (Lukács 2,35). Menekülnek Egyiptomba: Heródes keresi a Gyermeket és meg akarja ölni (Máté 2,13). Nem találja a tizenkét éves Jézust: Atyád és én bánkódva kerestünk (Lukács 2,48). Mária ott áll a keresztfa alatt: Jézus keresztje mellett ott állott édesanyja (János 19,25). Mindez azonban Mária fájdalmának csak négy evangéliumi megnyilatkozása. A másik háromról: a Szűzanyának a keresztvivő Jézussal való találkozásáról, a keresztről való levételről, illetőleg halott Fiának ölében való megpihenéséről és a temetésen való részvételéről csak a tiszteletre méltó ősi hagyomány tud. Erről nagypénteknél bővebben is szólottunk. Mindenesetre ezzel kerekedik a szakrális számszimbolika szellemében 7-re a Szűzanya keserűsége.

A legenda – mint annyiszor – lélektanilag most is jó helyen tapogat, amikor a kultusz megalapítójának János evangélistát tartja. Úgy mondja, hogy János Mária mennybevétele után nagyon szerette volna látni a Szűzanyát. Egyszer aztán az égbe ragadtatott és hallotta, hogy Jézus nagy kegyelmet ígért azoknak, akik Mária anyai fájdalmát tisztelik.

Egy másik legenda szerint Nikodémus és Arimathiai József azon a helyen, ahol Mária Jézussal a Kálváriára menet találkozott, és ahol anyai fájdalmában elalélt, templomot épített, sőt külön rendet alapított a Fájdalmas Szűz tiszteletére. Ez lenne a szervita, népünk ajkán servita rend, amelyet később a Hét Szent Alapító úgy keltett volna Firenzében új életre (1240). A legenda szerint maga a Szűzanya rendelte fájdalmaira való emlékeztetésül a fekete rendi köntöst, amely jelképesen Mária özvegyi ruhája.^*

A kultusz népszerűsítéséből a franciskánusok is derekasan kiveszik a részüket. A rájuk annyira jellemző compassio szinte fölülmúlhatatlan két irodalmi kifejezésre jut Szent Bonaventúra zsolozsmájában (officium de compassione Beatae Mariae Virginis), és a Stabat Mater himnuszában, Jacopo da Todi remekében. Mindkettő belekerült a római liturgiába, de ugyanakkor kiapadhatatlan forrása és mintája lett a szakrális népköltészetnek, Mária-siralmaknak is.

(Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. Vö. http://mek.oszk.hu/04600/04657/html/unnepikii0051/unnepikii0051.html)