Minden elsőcsütörtökön szentségimádási órát tartunk templomunkban papi és szerzetesi hivatásokért könyörögve.

"Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába." (Mt 9,37-38)

Napjainkban nem az a probléma Magyarországon, hogy Isten nem akarja áldását adni az embereknek, de még az sem, hogy Isten nem hívna elegendő hivatást. A probléma gyökere abban rejlik, hogy nagyon sokan nem merik meghallani hívását vagy éppenséggel meg sem születhettek, mert szüleik önző módon gondolkodtak. Ezért van óriási szükség arra, hogy imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért, hisz minden közösségnek érdeke, hogy saját lelkipásztora legyen.

Érezzük tehát mi magunk is felelősségünknek a hivatásokért való könyörgést, hisz az sem mindegy, hogy egy papnak hány közösséget kell ellátnia. Volt bizony időszak, amikor Magyaróváron egy plébános mellett két káplán is működött, sőt egy idősebb kisegítő is, de nem volt egyetlen hozzácsatolt község sem. Így minden téren könnyebben tudtak szolgálni, pasztorálni, akár a fiatalokról, az idősekről, a betegekről, a háézaspárokról, stb. volt szó. Jó lenne újra ilyen csodálatosan papi kezekkel átkarolni közösségünket!